Esterházy Péter Mercedes Benz című műve lett az évad legjobb magyar drámája

Esterházy Péter Mercedes Benz című műve nyerte el az évad legjobb magyar drámájának járó díjat, amelyet a Színházi Dramaturgok Céhe ítél oda évente.

    A szervezet csütörtöki közleményében felidézik, hogy Esterházy Pétert most harmadszor díjazták: 2007-ben a Rubens és a nemeuklideszi asszonyok, 2011-ben az Én vagyok a Te című darabja lett az évad legjobb magyar drámája.
    Mint írják, a két másik döntős darab Hajdu Szabolcs Ernelláék Farkaséknál és Székely Csaba A homokszörny című műve volt. A tagság szavazatai alapján szoros versenyben nyerte el a 2015/2016-os évad legjobb magyar drámájának járó díjat Esterházy Péter utolsó drámája.
    A történelmi revüt a Szlovák Nemzeti Színház felkérésére írta Esterházy Péter. Bemutatóját – a színház honlapja szerint – csak jövő januárban tartják, ám Magyarországon felolvasószínházi előadás keretében egyszer már láthatta a közönség a Kazinczy utcai Tesla Teátrumban, és szeptember 25-én, a magyar dráma napja alkalmából – szintén felolvasószínházi előadásként – a Vígszínház is műsorra tűzi.  
    A díjat, amelyet a Színházi Dramaturgok Céhe 1998 óta ítél oda, a magyar dráma napján, szeptember 21-én, a Színikritikusok Díjának gálaestje keretében adja át Radnai Annamária, a dramaturg céh elnöke. A díjat Esterházy Gitta, a júliusban elhunyt író özvegye veszi át.

Forrás:MTI