Esős küzdelem Afrikában

2021-ben 19 év kihagyást követően tért vissza a Szafari Rali a Rali Világbajnokság versenynaptárába. Nagy csinnadrattával harangozták be a Rali Világbajnokság visszatérését az afrikai kontinensre, s bár 2020-ban nem tudott debütálni a koronavírus járvány miatt, idén már negyedik alkalommal méreti meg magát a rali világbajnokság mezőnye a távoli Afrikában. Idén új időpontban, a Mexikó Rali helyén, nyár helyett tavasszal utazott el a mezőny Kenyába.

A helyszín régi, mégis a modernkori ralizáshoz alakították úgy, hogy közben a fő karakterisztikája megmaradt. Vagyis maradtak a nehéz, murvás utak, ahol csodás fotókat lehet készíteni háttérben az afrikai vadvilággal. Köves, szétszabdalt utak és kiszámíthatatlan időjárás állítja kihívás elé az Afrikába látogató versenyzőket.

Az első három ralit júniusban rendezték meg itt, amikor esős időszak fogadta a mezőnyt. Most úgy néz ki, hogy a tavaszi időjárás még több esőt tartogat a mezőny számára. A pályabejárás során máris pocsolyákkal tűzdelt, saras kivájt utak fogadták a ralisokat. Ráadásul vár rájuk fesh-fesh is, amely száraz időben olyan puha, púderfinom homok, amely nagy károkat okozhat az autókban és eltakarhatja a mélyen kivájt járatokat, amelyek végleg tönkretehetik a csapatok raliját.

Az eddigi három Szafari Ralin Toyota-győzelem született. Sebastien Ogier kétszer, Kalle Rovanpera pedig egyszer győzedelmeskedett. Nem véletlen, hogy a részmunkaidős Rovanpera ezen a ralin rajthoz áll. Sebastien Ogier ezúttal kihagyja ezt a ralit, így a fiatal finnek jó lehetősége lesz az egyenlítésre.

Nem hozott meglepetéseredményt a Szafari Rali 2023-ban. A Toyota akkora dominanciával versenyzett, hogy nem az volt a kérdés, hogy toyotás pilóta nyer-e, hanem inkább az, hogy Kalle Rovanpera valahogy el tudja-e csaklizni a győzelmet a nagyon erős Sebastien Ogier elől. Végül a francia ért célba elsőként, s őt csapattársai követték az első négy között. A Szafari Rali közismerten az egyik legkegyetlenebb rali az összes közül. Tavaly szinte az összes résztvevőnek technikai problémái akadtak a verseny során, s ez kihatott a végeredményre is. A Toyota totális sikere ellenére szintén küzdött problémákkal, de versenyzői sikeresen túljutottak rajtuk.

A Hyundai jól kezdte az idei évet. Az első két raliról hazavihette a győztes trófeát, így ezekbe a sikerekbe kapaszkodva készül a hétvégi megmérettetésre. Tisztában van vele, hogy ezidáig nem sikerült túl acélos eredményeket elérnie Afrikában, mégis reméli, versenyzői – Thierry Neuville, Ott Tanak és Esapekka Lappi – ezúttal jobb teljesítményt tesznek majd le az asztalra.

Ezen a ralin az autók megbízhatósága pont annyira fontos, mint a gyorsasága, főleg mivel olyan utakon vág neki a mezőny a versenynek, amelyeket hónapok során égetett kőkeményre a nap melege. A tűző meleg, a töredezett utakon való száguldás, a por és a kóborló vadállatok együtt a helyenként változó tereppel, nagy kihívást jelentenek a mezőnynek, amelyen a pilótáknak meg kell mutatni, hogy mennyire okosan és taktikusan tudnak versenyezni még ilyen nehéz körülmények között is.

A rali

A 2024-es Szafari Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 367,76 km-t tesz majd ki. A teljes táv: 1389,69 km.

A rali szerdán veszi kezdetét a shakedownnal, amelyet csütörtök délután a Kasarani szuperspeciális látványos gyorsasági szakasz követi északkeletre Kenya központjától. Pénteken kétszer teljesíti a mezőny a Loldia és a Geothermal szakaszokat és persze itt lesz a hétvége második leghosszabb gyorsasági szakasza, a Kedong (31,50 km). A szombati lesz ezúttal is a leghosszabb nap, 160,96 km-nyi gyorsasági szakasszal. Ekkor kétszer is végigmegy a mezőny a nagyon nehéz Sleeping Warrior (Alvó Harcos) gyorsasági szakaszon, amely 36,08 km hosszú. A szokatlanul hosszú vasárnap során öt szakaszt tesznek meg a versenyzők, s kétszer is végigmennek a Hell’s Gate szakaszon. A nevével ellentétben (a Pokol Kapuja) csodálatos környezetben fekvő szakasz lesz a ralit záró Power Stage is.

A világbajnokság állása a Svéd Rali után:

Pilóták

  1. Thierry Neuville (BEL)                    Hyundai WRT                         48 pont
  2. Elfyn Evans (GBR)                          Toyota Racing WRT                45 pont
  3. Adrien Fourmaux (FRA)                 M-Sport Ford WRT                 29 pont
  4. Sebastien Ogier (FRA)                    Toyota Racing WRT                24 pont
  5. Ott Tanak (EST)                          Hyundai WRT                         21 pont
  6. Esapekka Lappi (FIN)                      Hyundai WRT                         19 pont
  7. Takamoto Katsuta (JPN)                 Toyota Racing WRT                12 pont
  8. Kalle Rovanpera (FIN)                    Toyota Racing WRT                11 pont
  9. Oliver Solberg (SWE)                      Toksport WRT                           8 pont
  10. Sami Pajari (FIN)                          Printsport                       6 pont

Gyártók

  1. Hyundai WRT                     87 pont
  2. Toyota Racing WRT            87 pont
  3. M-Sport Ford WRT             47 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/