Esélyteremtő programot támogat a Punnany

A legújabb klipjében is látható „óriáshangszereket” árverezi el a Punnany Massif. A befolyó összeget a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkózását segítő zenei program megvalósítására ajánlja fel a zenekar. A hangszerekre december 8-18. között lehet licitálni a Vaterán keresztül.

2

A halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek felemelését célzó zenepedagógiai módszer támogatásához nyújt segítséget a Punnany Massif. A zenekar idén nyáron az OTP Bank Veszprémi Utcazene Fesztivál keretein belül adott exkluzív koncertet, ahol kiemelt szerepet kapott 10 hatalmas méretű hangszer. Ezeket, a legújabb klipjükben, a Hétköznapi Hősök-ben is felbukkanó színes hangszereket bocsátja most – jótékonysági céllal – árverésre a zenekar.

„A zenekartól nem áll távol a karitatív ügyek támogatása, korábban már a Magyar Vöröskereszt, az Országos Mentőszolgálat illetve az Amnesty International programjaihoz is nyújtottunk segítséget” – mondta Felcser Máté, a zenekar frontembere. „Az idei nyáron fontos szerepet kaptak a nagy, színes hangszerek a Hétköznapi hősök forgatásán Veszprémben, a Szigeten és a Parkban is. Arra gondoltunk, hogy az év végével még egyszer elővesszük ezeket, ezúttal azért, hogy olyanokon segítsünk, akiknek az életéből eddig kimaradt a zenélés öröme. Szeretnénk abban segíteni, hogy minél több hátrányos helyzetű gyerek kapjon esélyt a felemelkedésre. Ehhez azonban pénz is kell. Ezért úgy döntöttünk, elárverezzük a dekorációként szolgáló nagy hangszereket, a befolyó összeget pedig felajánljuk a Szimfónia Program javára” – mondta a frontember.

A nyomortelepeken élő gyerekek felemelését célzó zenepedagógiai módszer negyven éve Venezuelában született, Magyarországon a Symphonia Alapítvány honosította meg és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével indította el 2013 nyarán. Célja az esélyteremtés, a közösségi élmény és a csapatjáték. A program keretében a zenetanárok hangszeres foglalkozásokat tartanak, megmutatják a helyes hangszerkezelést és közös zenéléseket, koncerteket szerveznek halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek az ország legszegényebb részein. A módszer segít abban, hogy a gyermekek az együttműködést, az alkalmazkodás képességét megtapasztalva, küzdőképes és a társadalmi életre érett fiatalokká váljanak. „A résztvevő srácok sok esetben életükben először tapasztalják, hogy milyen jó dolog a kreatív önkifejezés, a csapatmunka, a közösség. Sőt, aki rendszeresenrészt vesz ezeken a foglalkozásokon, még a suliban is jobban teljesít, könnyebben megtalálja a hangot másokkal” – mondta Farkas Roland, azaz Wolfie.

A kistelepülések iskoláiban óriási az érdeklődés, több helyen négyszer-ötször annyi diák jelentkezik, mint amennyire a szervezők előzetesen számítanak és amennyi diákkal a program keretében foglalkozni tudnak. Az ingyenes órák is egyre népszerűbbek, egyre bővül az ide érkezők köre. A szakemberek szerint a program titka, hogy a közös zenélés sikerélményt ad, megvalósítható célokat tűz a gyerekek elé, és mindeközben rendszerességre szoktatja őket.

A licitálás mellett a szervezők várják az adományokat is. „Célunk az, hogy a licitálásból és az adományokból befolyt összeggel további 200 gyerek csatlakozhasson a programhoz” – mondta Máté, aki a zenekar tagjaival és a szervezőkkel együtt arra bíztat mindenkit, hogy akinek lehetősége van, bármilyen kis összeggel is, járuljon hozzá a gyerekek képzéséhez.

Licitálni a http://www.vatera.hu/punnanymassif/oldalon lehet, az adományokat pedig a http://szimfonia.maltai.hu/-n várják a szervezők.

Nézd meg itt, miről szól a program!