Érem nélkül maradtak a magyarok 200 méteren

Érem nélkül maradtak a magyarok a vasárnapi 200 méteres döntőkben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon.

    A hat A döntő közül háromban volt piros-fehér-zöld hajó.     Kezdésként a háromszoros ötkarikás bajnok kajakos Douchev-Janics Natasa – aki tavaly, az ötkarikás játékokon és idén, az Eb-n is harmadik volt ebben a számban – lemaradt a dobogóról egyesben, ötödikként zárt. A győzelem a címvédő és londoni bajnok új-zélandi Lisa Carringtoné lett, a bronzot pedig Janics sógornője, a szlovén Spela Ponomarenko Janic szerezte meg.     Következett a Lantos Ádám, Nagy Péter kenus duó, amely reálisan nem pályázhatott éremre, de nagyon szépen versenyzett, nagy küzdelemben maradt csak le a dobogóról, s végül negyedik lett a német, az orosz és a fehérorosz egység mögött.   

 Kovács Katalin (szemben) és Douchev-Janics Natasa a női kajak kettes 200 méteres verseny döntője után a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon 2013. szeptember 1-jén. A magyar páros a 4. helyet szerezte meg. MTI Fotó: Kovács Tamás

Kovács Katalin (szemben) és Douchev-Janics Natasa a női kajak kettes 200 méteres verseny döntője után a duisburgi kajak-kenu világbajnokságon 2013. szeptember 1-jén. A magyar páros a 4. helyet szerezte meg. MTI Fotó: Kovács Tamás

  Janicsnak 35 perce volt arra, hogy az egyesről áthangolódjon a párosra, ahol társával, Kovács Katalinnal – csakúgy, mint a júniusi kontinensviadalon – egyértelműen győzni akartak. A rajtjuk nagyon rosszul sikerült, s így “futniuk” kellett a riválisok után, de akármennyire igyekeztek és harcoltak, végül nemhogy a győzelem, de még a dobogós helyezés sem jött össze. Negyedikként zártak – ilyen, azaz hogy érem nélkül maradjanak, még nem fordult elő, amióta ez a két sportoló egy párosban szerepel.     “Hibásnak érzem magam a rossz rajtunk miatt, mert őszintén szólva egy kicsit váratlanul ért – mondta az MTI-nek Kovács. – A hangosbeszélő elnyomta az indítóbíró hangját, ezt azért nem érzem sportszerűnek, azt sem tudtam, hol tartunk a rajt előtt, fent sem volt a lapátom. A rajtban így kaptunk egy fél hajóhossznyi hátrányt, s bár utána szerintem nem mentünk rossz pályát, már nem tudtuk behozni a lemaradást.”     A háromszoros ötkarikás bajnok Kovács – akinek ez volt az utolsó száma a vb-n – eddig 31 világbajnoki címet szerzett pályafutása során (ezzel világrekorder), de 1998 óta most először fordul elő, hogy arany nélkül utazzon haza. Janics később a váltó tagjaként még vízre száll Duisburgban.     A 200-as B döntőkben érdekelt magyarok közül Tótka Sándor (K-1) nyert, így összesítésben tizedik lett, Lantos (C-1) másodikként ért célba (11.), a Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duó pedig ötödikként zárt (14.).        A további program:     később: 500 és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.15 váltó előfutamok 17.00 váltó döntők 18.10

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*