Eredményesen akcióztak a Galgok Hangjai

Újabb bántalmazott agarak érkeztek

Sikeres a negyedik expedíció is, amelynek célja, olyan spanyol agarak (galgok) mentése, akik a vadászszezon végeztével „leselejtezésre” kerültek. A Hungarian Galgo Rescue Team Magyarországon szeretne felelős gazdát találni a most érkezett állatoknak. A vasárnap zárult út eredményeként megalkotásra került az a protokollfolyamat, mely keretében a szervezet közvetítőként működhet Spanyolország és hazánk között az örökbefogadások során.

Estrella

Estrella

2018.09.16-án 10:45-kor landolt a Liszt Ferenc repülőtéren a Hungarian Galgo Rescue Team két tagja, nem egyedül érkeztek. Estrellával és Zeusszal a két galgoval szerencsésen értek földet. A csapat két nappal korábban indult útnak Spanyolországba, hogy az ottani partnerszervezettel, egy menhellyel olyan együttműködés alapjait állítsák fel, mellyel megkönnyíti az évi 50.000-100.000 eldobott fiatal spanyol agár hazai örökbefogadását.

Az utat nem csak hosszas egyeztetés előzte meg, olyan támogatót kellett találniuk, aki finanszírozza az állatok repjegyét, logisztikáját, a szállítást megelőző teszteket és az ivartalanítást.

A transzfer éjszakáján

A transzfer éjszakáján

„Szerettünk volna részt vállalni a galgok mentésében, a költségek háromnegyedét finanszíroztuk. Tudjuk, hogy nem csak számos agár, de egyéb állat is segítségre szorul hazánkban, de azt gondoljuk, arra a kegyetlenségre, amely tradíciók mögé bújik Spanyolországban talán mi is figyelmet irányíthatunk. Erős a nemzetközi összefogás a galgokért, szerintünk ebben itthon is számos partnerre találhat a Hungarian Galgo Rescue Team, örülünk, hogy az elsők között lehetünk a támogatásukban.” – mondta az idei szponzor, a Socialize képviselője.

„Hálásak vagyunk, hiszen anyagi hozzájárulás nélkül nincs lehetőségünk külföldi mentést szervezni. A lehetőség bármikor adott, szövetségeseket keresünk arra, hogy folyamatosan érkezhessenek galgok hazánkba. Ráadásul az új protokollnak köszönhetően, ha valaki spanyol agarat szeretne örökbefogadni, akkor közvetítőként segítünk a szervezésben.” – nyilatkozta Csörgő Tímea, HRGT csapattag.

Indulás előtt a reptéren

Indulás előtt a reptéren

Ez alkalommal a kiadások fennmaradó részét, az örökbefogadás költségét, a rehabilitációt és az állatok hazai ellátását az Agár Fajtamentés előlegezte meg, amit a későbbiekben az örökbefogadók térítenek vissza az alapítványnak. A nemzetközi standardnak megfelelően egy állat örökbefogadási költsége 250 Euro, ez az összeg tartalmazza a Spanyolországban elvégzett, utazást megelőző vizsgálatokat, vérteszteket (hiszen csak egészséges kutya utazhat), az ivartalanítás és az állat útlevelének költségét is. Zeusz és Estrella az ő vendégszeretetüket élvezi majd, amíg végleges gazdát nem találnak.

Még több információ Estrelláról: https://www.facebook.com/pg/hungariangalgorescue/photos/?tab=album&album_id=1748538158515699

Még több információ Zeusról: https://www.facebook.com/pg/hungariangalgorescue/photos/?tab=album&album_id=1748663615169820