Erdőket vásárolt Romániában az Ikea csoport

Az Ikea csoport 33 600 hektár erdőt vásárolt Romániában  – közölte csütörtökön a Mediafax román hírügynökség az Ikea közleményére hivatkozva.

    A svéd bútorgyártó és -kereskedő cégcsoport a Kárpátok keleti és déli oldalán fekvő Botosani, Vrancea, Buzau és Prahova megyékben, illetve az erdélyi Bihar megyében vásárolt erdős területeket. Az eladókról és a vételárról üzleti titokra hivatkozva nem közölt adatokat.
    Frederik de Jong, az Ikea Románia elnöke elmondta, az erdővásárlás hozzásegíti a cégcsoportot a fenntartható módon megtermelt fa nyersanyaghoz. A befektetést arra is alkalmasnak tartotta, hogy a cég diverzifikálja eszközeit.
    “Románia lesz az első ország ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűztük ki célul, hogy példát mutassunk az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára” – idézte a Mediafax Frederik de Jongot. Az elnök hozzátette, Románia lesz az első olyan ország, ahol az IKEA nyersanyaggal is rendelkezik, bútorgyártókkal is együttműködik, és kereskedik is a termékeivel.
    Romániában több mint húsz beszállítója van az Ikea csoportnak. Termékeit egy 2007-ben nyitott bukaresti áruházban lehet megvásárolni. A bútorgyártó júniusban jelentette be, hogy a második romániai üzletét is a fővárosban nyitja meg.

Forrás:MTI