Erdő Péter: sokáig élhetünk az eucharisztikus kongresszus élményéből

Hosszú ideig élhetünk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) élményéből – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek hétfőn Budapesten.

Fotó: Juhász Melinda


A szeptember 5. és 12. között Budapesten megrendezett katolikus világeseményt értékelő sajtótájékoztatón Erdő Péter kiemelte: sok minden megmarad a kongresszus után, több műfajban, az irodalom, a zene, a képzőművészet területén is születtek új alkotások, például a roma mise vagy a Budapest klezmer mise, és megmaradnak a miseruhák, az ötvösmunkák.
A kongresszus legfontosabb tapasztalata azonban, hogy “nem mi csináltuk”. “Rengeteg ember fáradozott érte, mégsem emberi munka eredménye volt” – fogalmazott a bíboros.
Hozzátette: ez volt a kongresszus célja, hogy “megérezzük a világban működő Isten ellenállhatatlan, szelíd erejét”.
Szelíd tömeg vonult a Kossuth térről a Hősök terére, és derűs, szelíd közösség vett rész a pápai misén is – mondta a bíboros, megjegyezve, hogy Ferenc pápát is meglepte, hogy ilyen örömmel fogadták Budapesten.
Zsuffa Tünde, a NEK sajtófőnöke ismertette: a kongresszus idején Magyarország 83 ország zarándokait látta vendégül.
A rendezvénysorozat kiemelt eseményeinek helyet adó Hősök terén kétezer négyzetméternél is nagyobb színpad épült fel, az összes lelátó és színpad mérete meghaladta az ötezer négyzetmétert, a helyszíneken 19 ezer széket használtak.
Kétezer-ötszáz önkéntes, köztük hatszáz cserkész összesen 75 ezer órát dolgozott. Az önkéntesek átlagéletkora 33 év volt, a legidősebb segítő egy 82 éves felvidéki asszony volt, akinek a szülei az 1938-as eucharisztikus világkongresszuson ismerkedtek meg.
A kongresszusra 600 újságíró, fotós regisztrált, a világ mintegy 250 országában közvetítették élőben a nyitó, a záró szentmisét, valamint a gyertyás körmenet egy-egy részletét. A rendezvénysorozaton 50 szinkrontolmács és jeltolmács dolgozott – sorolta a NEK sajtófőnöke.
Zsuffa Tünde közölte: ahogy az előző, cebui kongresszus után árvaházat hoztak létre a szervezők, úgy a budapesti kongresszus után egy segítő hálózatot. A www.bizdramagad.hu oldalon miden élethelyzet jellemző problémáira, így párválasztásra, függőségre, a gyermeknevelés nehézségeire, házassági krízisre, magányra, demenciára kínálnak segítséget az egyház által ajánlott szakemberek.

MTI