Érdekes részleteket árult el Bochkornak Lajcsi

Exkluzív interjút adott Bochkoréknak Lajcsi, mint elmondta, köszönetképpen, hogy a Music FM-ben a mexikói útjával kapcsolatos álhíreket helyre tudta tenni. Most egy titokzatos telefonálóról adott hírt, aki „jóindulatba burkolt fenyegetéssel” hívta fel Lajcsit a minap.

Lajcsinál betelt a pohár, ezért fordult a Music FM nyilvánosságához. „Ezt a sztorit nektek szántam köszönetképpen azért, mert a mexikói utat helyre tudtam nálatok tenni” – mondta Bocsinak a dáridókirály, aki azért hívta az Önindítót, mert elege lett a fenyegetésekből. A minap ugyanis egy ismert, komoly gazdasági, politikai és üzleti kapcsolatokkal rendelkező „médiatanácsadó” hívta fel azzal, hogy nehogy valami „hülyeséget” írjon a könyvében, amitől esetleg nagyobb baja lehet. Bár Lajcsi konkrétumokat nem említett, az őt ismertté tett Dáridó című műsorról kezdett beszélni, ami annak idején, a TV2 indulásakor alapműsora volt a csatornának. Lajcsi elmondta, hogy a nevét már korábban levédte és a TV2-vel olyan szerződést kötött, melyben a műsor minden jogát megtartotta. Utalt arra is, hogy annyira értékes márkanévvé vált a műsor címe, hogy például egy húsipari cég, Dáridó nevű termékekkel annak idején 1 milliárd forgalmat csinált. Nyilván sokaknak fájt a foga erre a brandre, derült ki abból, hogy Lajcsi szerint egy „román cég”, a Sláger TV mostani tulajdonosa is le akarta védetni, holott Lajcsi ezt már korábban megtette. Bocsiék persze tovább igyekeztek bogozni az ügyet, aminek szálai Lajcsi most megjelenő könyvét is beleszövik a történetbe. „A könyvemmel kapcsolatban nagyon sokan félnek a nyilvánosságtól” – ezzel kapcsolatban többször is fenyegették. Egy fegyveres testülethez tartozó tábornok is figyelmeztette Galambost, hogy baja lehet, ha „hülyeségeket” ír, tudniillik Lajcsit nagyon felháborította, hogy a börtönben milyen drágán beszélhetnek az elítéltek telefonon. Lajcsi azt is kiderítette, hogy ezt a telefont üzemeltető cég tavaly 810 millió forintot „csinált” és tulajdonképpen egy offshore cég, ami „nem tilos, de minden esetre érdekes” – sejtetett valamit Lajcsi, aki Bocsinak egyértelművé tette, nincs félnivalója és amit akar, megírja, amit nem, nem – utalt könyvére, aminek szerinte egyes fejezetei már eljuthatott bizonyos körökbe, innen is eredhet a fenyegető telefon.