„Épphogy elkezdtük érezni a versenyhangulatot…”

Folytatta célba érős sorozatát Csegezi Ákos. A Maricsek Racing Team pilótája a IV. Peugeot PM Vác Rallyn zárta a 2013-as versenyszezont, ezúttal azonban egy kaposvári sporttársa, Kovács Attila volt segítségére. Ákos most is a biztonságos autózásra törekedett, aminek eredményeképp a meghívásos kategória 9. helyére kormányozta be a Mitsubishi Lancer Evo VI versenygépet.

 Csegezi-Kovács

Csegezi Ákos: Egy jól szervezett teszt keretein belül megfelelően fel tudtunk készülni a váci futamra. Lehetőségünk adódott arra, hogy jól beállítsuk a kocsit és az új navigátorommal, Kovács Attilával is kicsit összeszokjunk.

A futam az utóbbi évek egyik legrosszabb váci viadala volt számomra – de talán ezzel nem is vagyok egyedül. A sok várakozás annyira szétszabdalta a menetelést, hogy épphogy elkezdtük érezni a versenyhangulatot és a ritmust, rögtön újabb, több órás semmittevésre kényszerültünk. Ez pedig az egész napunkra rányomta a bélyegét. Nem igazán siettem, szerettem volna épségben, biztonságban a célba kormányozni a Mitsubishit. Most is hoztuk a célba érős formát, és csak ez volt a lényeg.

Jó lenne még idén menni egyet murván is, így tervben van, hogy a decemberi Mikulás Rallyn is rajthoz állunk majd. Nehezen indult a szezon, hiszen az első két futamon kiestünk, s ez az év végi eredményünkben is megmutatkozik. Összességében azonban jó hangulatú évünk volt az RTE-ben, azt kaptuk, amiért mentünk, s reméljük, jövőre újra találkozhatunk!

 

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*