Építészeti fotópályázatot hirdettek a Fradi-stadion bemutatására

Építészeti fotópályázatot írt ki Nagypálya címmel, az új Fradi-stadion bemutatására a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Miniszterelnökség, valamint a Magyar Művészeti Akadémia. A versenyre amatőr és profi fotósok egyaránt nevezhetnek.

    A pályázat résztvevőinek feladata, hogy minél eredetibb látásmóddal mutassa be az új ferencvárosi labdarúgó stadiont. Az első helyezett díja fél millió forintos, a másodiké háromszázezer, a harmadik helyezetté kétszázezer forintos vásárlási utalvány. A győztes műveket mások mellett a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és a stadion építését irányító kormánybiztos, valamint kortárs fotográfusok alkotta bíráló bizottság fogja kiválasztani – közölte a Miniszterelnökség csütörtökön az MTI-vel.
Az új stadiont környezettudatos szempontok figyelembevételével épült: külön gyűjtik az esővizet és a szürkevizet a WC-blokkok öblítésére és locsolásra, a tetőn napkollektorok működnek, hasznosítják a szennyvízhőt, valamint az építkezéskor a régi stadion bontásakor keletkezett törmeléket is hasznosították. A minimalista épület, amelynek külsejét meghatározza a 4-es metróból ismert, sima felületű látszóbeton és a lelátószerkezetre kívülről ráfeszülő áttört fémháló, nemzetközi mérkőzésekre rendezésére is alkalmas lesz, a nyitó meccset augusztus 10-én rendezik.
A pályázat részletei a nagypalya.com weboldalon érhetők el.

Forrás:MTI