Emlékezők és ellentüntetők a szoboravatón – ÖSSZEFOGLALÓ

Több száz megemlékező, köztük jobbikos országgyűlési képviselők jelenlétében felavatták Horthy Miklós kormányzó mellszobrát vasárnap Budapesten; az eseményt ellentüntetés kísérte. Több párt is tiltakozását fejezte ki a szoboravatás kapcsán.

   horthy A szobrot a megemlékezők “éljen Horthy!” és az ellentüntetők “szégyen, gyalázat!” kiabálásai mellett Hegedűs Lorántné jobbikos országgyűlési képviselő leplezte le a Szabadság téren a Hazatérés temploma előterében.     Az avatás kezdetét megelőzően több száz ellentüntető gyűlt össze a templommal szemben, az úttest túloldalán. Az avatás idejére számuk jelentősen csökkent a megemlékezők körülbelül ötszáz fős létszámával szemben. A két tábor folyamatos kiabálással hergelte egymást, de komolyabb atrocitás nem történt, a teret a rendőrség biztosította.     Az avatás előtt istentiszteletet tartottak a Hazatérés templomában körülbelül 400 megemlékező részvételével. Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezető-helyettese Horthy Miklóst a 20. század legnagyobb államférfijának nevezte, aki Szent Istvánnal, Szent Lászlóval, a Rákócziakkal, Kossuthtal és Széchenyivel említhető egy sorban. Elfogadhatatlannak minősítette, hogy a rendszerváltást követően nem rehabilitálták a kormányzót, akinek eddig nem volt köztéri szobra Budapesten. Úgy értékelte: a rendszerváltás óta kormányzó politikusok programjai a nyomába sem érnek Horthy Miklós “ezeréves magyar hagyományokon nyugvó politikájának”.     Az istentiszteleten igét hirdető Hegedűs Loránt lelkipásztor többek között azt mondta, szerinte hamarosan “elkerülhetetlen lesz egy ismételt határozott kiállás a nemzet védelmében” és a “helyes, Isten szerinti önvédelem” az ország népe és területe védelmében.     A megemlékezők között többen gárdaegyenruhát, világháborús katonai, illetve csendőregyenruhát viseltek.     A flashmob keretében összegyűlt ellendemonstrálók többsége sárga csillagot viselt a ruházatán, illetve transzparenseket emeltek a magasba. Többek között ismert, zsidó származású magyar művészek, tudósok, sportolók, irodalmárok portréi – Alfonzo, Rejtő Jenő, Radnóti Miklós, Hajós Alfréd, Gábor Dénes, Karinthy Frigyes képmása – voltak láthatók a molinókon, mellükön sárga csillaggal ábrázolva.     A tüntetők, közöttük az Együtt-PM szövetség aktivistái, Horthy Miklóst és Hitlert együtt ábrázoló transzparenseket is magasba emeltek “együtt tették tönkre az országot, ebből egyszer már elég volt”, “Horthy Miklós felelős a jogfosztásokért”, “Horthy Miklós felelős több mint 100 ezer magyar katona haláláért” feliratokkal. Sok molinón vörössel áthúzott horogkereszt volt látható, mellette “Nem, nem, soha!” felirattal.     A szoboravatás ellen tiltakozók között megjelent Heisler András, a Mazsihisz elnöke, Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció és Szigetváry Viktor, az Együtt 2014 politikusa, Mécs Imre volt SZDSZ-es, majd MSZP-s országgyűlési képviselő, Schmuck Andor, a szociáldemokrata párt elnöke és Vajnai Attila, a Munkáspárt 2006 elnöke is.     Az ellentüntetők többek között azt skandálták: “fasiszta gyilkosok”, “nácik haza!”, “le lesz döntve”, “olvaszd be!”, “gyilkos Horthy”, “hazaárulók”, “magyar vagyok, nem náci”.     A szobor leleplezését követően az ellentüntetők elhagyták a templom előtti területet.     A Fidesz szerint provokáció a Jobbik Horthy-szoboravatása. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, Belváros polgármestere vasárnapi, MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte, hogy “a provokatív akció” ürügyet szolgáltat majd a nyugat-európai baloldali lapoknak, hogy a következő hetekben “antiszemitizmust kiáltva”, rossz színben tüntessék fel Magyarországot. Hozzátette: “a tüntetést szervező baloldali prominensekhez” viszont nem kívánt csatlakozni, “hiszen nem szabad elfelejtenünk, hogy ugyanennek a baloldalnak az országgyűlési képviselői alig egy hónapja még közös parlamenti indítványt írtak alá és nyújtottak be a Jobbikkal és Gyöngyösi Mártonnal”.     Az MSZP szerint a szoboravatás azt mutatja, hogy nem szűnik “a szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása”, amit a Fidesz a fővárosban és országszerte is “tétlenül néz”. Az ellenzéki párt MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a Budapest belvárosában állított Horthy-szobor messze túlmutat önmagán: a “szélsőjobboldali parlamenti párt” részvételével zajlott esemény megmutatta, hogy a szélsőjobboldali eszmék visszaszivárgása nem szűnik, sőt fenyegetőbb, mint Magyarország rendszerváltás utáni történetében bármikor.     A Demokratikus Koalíció szintén közleményt juttatott el az MTI-hez, amelyben azt írta: Horthy hű tükre a Fidesz történelemfelfogásának és az egykori államfő nyilvánvalóan eszménye a most kormányzók államfelfogásának. Szerintük egyértelmű a szellemi rokonság a szélsőjobb és a Fidesz között, a kormánypártok egész tevékenysége bátorítólag hat a kirekesztő nézeteket valló csoportokra, egymást erősítik.     Az Együtt-PM szövetség társelnöke, Juhász Péter Balog Zoltán emberierőforrás-miniszterhez írt még szombaton nyílt levelet, amelyben elítéli a szoboravatást, és arra szólítja fel a kormányt, hogy “ne elősegítse, hanem minden rendelkezésre álló eszközzel akadályozza meg a Horthy-kultusz újraéledését Magyarországon”.

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*