Eltűnnek a gyerekek az országból

Hiába beszélt arról Orbán Viktor, hogy “kisbabáknak kedvük támadt megszületni”, a KSH legfrissebb adatai szerint idén is elmarad az Orbán-kormány által évek óta várt baby-boom: január és október között 73 987 gyermek született, 2,3 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.

Az MSZP többször is figyelmeztetett: 2013-ban negatív csúcsot dönthet a születésszámok alakulása, ez mindennél ékesebben beszél az Orbán-kormány teljesítményéről. A kormány három és fél éves tevékenysége folytán ma Magyarországon a gyermekvállalás lett a legnagyobb szegénységi kockázat.

A három- és többgyermekes családok 41 százaléka szegény. A szegények 28 százaléka gyermek, 42 százalékuk 25 év alatti. Minden negyedik gyermek nélkülözik. Ilyen rossz adatra az elmúlt 60 évben nem volt példa.

Hiába vártuk, hogy a Ratkó-korszak harmadik hulláma (az 1974-77-es korosztály) szülőkorba érve majd megnöveli a születésszámot, éppen hogy egyre kevesebb gyermek születik – legalábbis Magyarországon. Ez a korosztály ugyanis már nem itthon él, a gyermekeik külföldön születnek meg. Kikergette őket a kilátástalanság. Ez az Orbán-kormány legnagyobb bűne.

Az MSZP programjának egyik legfontosabb célja, hogy a külföldre menekült fiatalok hazajöjjenek. Világos jövőképet, itthon tervezhető nyugodt, kiszámítható életet kínálunk a családok számára.

Bangóné Borbély Ildikó,
elnökségi tag

Kormos Kata,
szóvivő

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*