Eltemették Horn Gyulát

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.

    A koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.     A búcsúztatáson a hozzátartozók és barátok mellett részt vett Áder János államfő, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a jelenlegi és a Horn-kormány több tagja, Erdő Péter bíboros, Szili Katalin volt házelnök. A temetésen megjelentek és virágot helyeztek el az MSZP, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a diplomáciai testület tagjai.     A katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatás után az MSZP országos és helyi politikusai, majd a kordonok megnyitása után a szimpatizánsok rótták le kegyeletüket, és helyezték el a megemlékezés virágait.     A temetésen ezrek – Török Zsolt MSZP-szóvivő becslése szerint mintegy 4-5 ezren – vettek részt a sír körüli kordonok mögött. A tömegben állók többsége vörös szegfűvel érkezett, amelyeket a Himnusz és Szózat elhangzásakor a magasba tartottak.     A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt magyar kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet.     Orbán Viktor főhajtása alatt a tömeg egy része pfujolással fejezte ki nemtetszését.     Baja Ferenc MSZP-s országgyűlési képviselő, a Horn-kormány környezetvédelmi és területfejlesztési minisztere méltatlannak nevezte a bekiabálásokat Facebook-oldalán. A szocialista politikus azt írta: “ez igen elszomorított, s tudom, hogy a jelenlévők többsége, ahogy én is, ettől elhatárolja magát, s velem együtt megköveti magában a jelenlegi miniszterelnököt.”     A temetés után egy órával is még sokan várakoznak a sír körül, hogy vörös szegfűket helyezzenek el ott, illetve a ravatalnál, Horn Gyula fényképe mellett.     Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.     Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.     Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.

MTI Fotó: Beliczay László

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*