Első 10-ben a zengős pilóták!

A Zengő Motorsport két, ifjú versenyzője – Ficza Ferenc (#55) és Nagy Dániel (#99) – történelmi sikert ért el a Dohában megrendezett FIA Túraautó-világbajnokság mai, második szabadedzésén, hiszen mind a ketten a legjobb 10 között végeztek. Nagy a hetedik lett, míg Ficza a kilencedik.

Az a atari versenypálya látja utoljára vendégül a WTCC népes mezőnyét, ahol a versenyszezon során először vehetnek rész a pilóták éjszakai futamon. A mostani hétvége további érdekessége, hogy  ma rendezték meg mind a két szabadedzést, holnap kerül sor az időmérőre és a két lámpafényes futamra.

Nagy Dániel: Remekül vagyok, el sem hiszem, Sokat dolgoztunk ezért az eredményért. Jó a beszélőkém, de most nehezen találom a szavakat. Az FP1 nem a legjobban sikerült, a sóderágyba csúsztam sajnos, de lehet ez adta meg a plusz motivációt, adrenalint, ami ehhez az eredményhez kellett. Óriásit léptünk előre a beállításokkal, remélem, holnap is tudjuk hozni ezt a formát az időmérőn.

zengo

Ficza Ferenc: Nem a legjobb lelki állapotban jöttem el otthonról, ezt mondanom sem kell, de nagyon felszívtam magam, dolgozott bennem az adrenalin. Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, a csapat sok erőt adott nekem az elmúlt pár napban és sikerült csak az edzésre koncentrálnom. Bízom abban, hogy holnap is a legjobb 10-ben leszünk.

Zengő Zoltán: Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldog vagyok. Büszke vagyok a versenyzőinkre és az egész csapatra. Nagyon keményen és nagyon sokat dolgozott mindenki ebben az évben, és úgy látszik, most az utolsó futamra lassan összeáll minden és befektetett munka megtérült.  Bízom abban, hogy holnap is ott leszünk a legjobbak között.

Az edzés utáni pillanatok:

https://www.facebook.com/zengomotorsport/videos/1175219229224531/

 

Mai program:

12:30 – 13:30 Időmérő

19:20 – 19:50 Nyitó futam

20:35 – 21:05 Fő futam