Elrajtoltak Szalay Balázsék!

Az Opel Dakar Team Afrika felé vette az irányt. Pontosabban egyelőre csak Saint Cyprien-be indult el a csapat, ahol december 29-én, vagyis két nap múlva tartják meg az Africa Race gépátvételét, hogy aztán a mezőny áthajózzon Marokkóba, és kezdetét vegye a majd’ 6000 kilométeren át tartó száguldás, amelynek során Mauritániát átszelve Szenegál fővárosába, Dakarba érkeznek meg a szerencsések.
Szalay Balázs és Bunkoczi László (valamint a szerviz és médiacsapat) impozáns környezetben, a Hősök terén búcsúzott péntek reggel az enyhe magyar téltől, és felvillanyozva vágott neki az útnak, amelynek a végén egy kis adminisztráció után a nagy kaland várja.
A visszatérés öröme – a Szahara.
Ebben osztozik Szalayékkal a kamionos Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László trió, amely immár ötödször áll rajthoz a klasszikus Dakarok útvonalán haladó viadalon, és ugyancsak a Hősök teréről indult el Franciaország felé.
„Mindenképp vissza akartunk térni Afrikába, hiszen a Szaharában szerettük meg a sivatagi versenyzést – mondta Szalay Balázs. – Hogy mi a célunk? Az, hogy a lehető legtöbb szakaszon a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser előtt végezzünk, már csak azért is, mert fogadtunk vele, s azért is, mert az utóbbi négy Africa Race-t ő nyerte meg. Mindent megteszünk majd a győzelemért, bár nem lesz könnyű dolgunk, hiszen a Szahara rettenetesen kemény ellenfél. Itt nincsenek aszfaltos utak néhány kilométerre a pályától, itt tudsz úgy menni órákat, hogy egyáltalán senkivel sem találkozol. Éppen ez benne a kalandos, ez benne a szép.”
Szalay Balázs azt is

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*