Elkezdődtek az Eurovíziós Dalfesztivál osztrák elődöntőinek felvételei

Eurovision Song Contest 2015Már forgatják az Eurovízós Dalfesztivál osztrák elődöntőit, összesen tizenhatan versengenek a döntőbe jutásért. Hogy ki képviselheti Ausztriát, 2015. március 13-án derül ki.

 

Az osztrák köztévé, az ORF nyilvánosságra hozta a 2015-ös Eurovízós Dalfesztivál osztrák elődöntőinek menetrendjét és résztvevőit, és meg is kezdte a forgatásokat hozzá. Az első részben, amelyet 2015. február 20-án vetít az ORF1, tizenhat együttes és énekes mutatkozik be, akik közül hatan kerülhetnek be a második elődöntőbe. Arról, hogy ki folytathatja, producerekből, lemezkiadók képviselőiből és Dalfesztivál-szakértőkből álló zsűri dönt.

A bennmaradó „hatokat” Nazar, The Bosshoss és Anna F. coachok támogatják a következő adásokig és nemzetközileg is elismert dalszerzők és producerek is kezelésbe veszik őket. Mindegyiküknek írnak két-két dalt a Dalfesztiválra. Közülük kerül majd ki 2015. március 13-án a győztes, aki Ausztriát képviselheti a Wiener Stadthalléban május 19-23. között megrendezett nemzetközi elődöntőkben és a döntőben.

A tizenhat versenyző között egyaránt megtalálhatók szólóénekesek és együttesek, az általuk képviselt műfajok pedig a zenei világ szinte teljes vertikumát felölelik. Elektrokokót játszik például a Johann Sebastian Bass, akik produkciójukban az elektropopot ötvözik a barokk pompával – szigorúan frissen hintőporozott parókában. Felső-Ausztria a hazája a Folkshilfének, akik aktuális popslágereket vegyítenek hagyományos népzenével és sok-sok humorral. A 30-as évek New Yorkjába kalauzolja hallgatóságát a The Su’sis, wienerisch-ből, angolból és jamaikaiból álló nyelvi és kulturális mix-szel száll ringbe a Royal Kombo Crew. A fiatal nyugat-ausztriai srácokból és a női vokálduóból álló wo/Men pedig Pharrell Williams Happy-jét dolgozza fel.

A három elődöntőt és a március 13-i élőben sugárzott döntőt is Mirjam Weichselbraun osztrák tévébemondó, színész és szinkronszínész moderálja.

Az osztrák elődöntők résztvevőinek teljes listája:

  • The Makemakes – Million Euro Smile
  • Tandem – Zeig ihn mir
  • wo/Men – Happy (Pharrell Williams)
  • Royal Kombo – Ram pam pam
  • Clara Blume – Love & Starve
  • The Su´sis – This and That
  • Kathi Kallauch – Das leben ist zu kurz
  • Johann Sebastian Bass – Heart of Stone
  • Celine Ann – I Never Loved a Man (Aretha Franklin)
  • Renato Unterberg – Love
  • Lemo – So leicht
  • Kommando Elefant – Mein Design fürs Leben
  • Dawa – On the Run
  • Mizgebonez: Murmeltier / Fitnesstraining (Medley)
  • Folkshilfe – Seit a poa Tog
  • Zoe – Adieu

Az osztrák elődöntők menetrendje:

2015. február 20. 20:15, ORF1 – A meghallgatás

2015. február 27. 20:15, ORF1 – A hatok

2015. március 6. 20:15, ORF1 – A dalok

2015. március 13. 20:15, ORF1 – A döntő (élő)