Elkezdődött a Pesti úti idősotthon fertőtlenítése

Elkezdődött a Pesti úti idősotthon fertőtlenítése, vasárnap reggel katonák érkeztek a helyszínre és elkezdték a munkát, ami várhatóan napokig tart majd – hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.

2

Katona fertőtlenít a fővárosi önkormányzat Pesti úti idősotthona bejáratánál 2020. április 12-én. Az intézményben eddig összesen 198 igazolt koronavírus-fertőzöttet találtak, nyolcan meghaltak. MTI/Mónus Márton

    Felidézték: az intézmény teljes fertőtlenítését Müller Cecília országos tisztifőorvos rendelte el, miután az idősotthonban már csaknem 200-an kapták el a koronavírus-fertőzést és nyolcan elhunytak. Vizsgálat is indult annak kiderítésére, az idősek kaptak-e megfelelő egészségügyi ellátást.
Az M1 tudósítása szerint 9 óra előtt pár perccel érkeztek meg a Magyar Honvédség vegyvédelmi zászlóaljának katonái az idősotthonhoz, a katonák védőruhába öltöztek és gázálarcot húztak.
Korom Ferenc, a Honvéd Vezérkar főnöke a műsorban elmondta, különböző mentesítő anyagokat fognak használni.
“Ahol hidegburkolatok vannak, csempe, járólap, ott klóralapút, a lakóterekben azért, hogy óvjuk az egészségét a bentlakó időseknek, illetve nyilván óvjuk az értékeiket, a bútorzatot, az egyéni értékeket, ott alkoholalapút fogunk használni” – mondta. Hozzátette: van, ahol úgynevezett hidegpárával, hideg gőzzel fognak biológiai mentesítőanyagot használni.
Az M1 tudósítása szerint a katonákat is lefertőtlenítették, mielőtt elkezdték volna a munkát, és a portától indulva “szinte centiméterenként” haladtak előre.

Forrás:MTI