Elkészült a ‎Miskolci Balett hivatalos weboldala!

Fiatalos, izgalmas weboldal mutatja be mostantól a Miskolci Balett társulatát, amelyen megtalálhatók a táncosokkal, előadásokkal és programokkal kapcsolatos legfontosabb hírek. A honlap a Miskolci Nemzeti Színház oldaláról is elérhető, így minden fontos információt egy helyen találhatnak meg az érdeklődők.
balett
 – A mai emberek számára az internet az elsődleges tájékozódási eszköz. Egy fiatal, feltörekvő, magát megmutatni akaró balettegyüttes számára  egy weboldal már inkább követelmény, mint luxus – mondta el Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője. Egyszerre felel meg marketing és kommunikációs céloknak, tájékoztat és kapcsolatteremtő. A színpadi jelenlét mellett a Csapat arculata, megjelenése, az egyik legfontosabb tényező új érdeklődők szerzésében. Nagyon fontosnak tartom, hogy egy jól megtervezett honlappal virágzó kapcsolatot alakíthatunk ki a közönségünkkel.Ebben volt nagy segítségemre két kiváló programozó barátom: Klein Péter és Takács György. Elsősorban nekik köszönhető a Miskolci Balett új weboldala – tette hozzá Kozma Attila.
Az új honlap a http://miskolcibalett.hu/ oldalon érhető el.