Elindult négy napos emlékútjára az Isonzó Expressz

Ünnepélyes keretek között gördült ki az Isonzó Expressz különvonati szerelvénye július 20-án, 6.20-kor a Budapest-Keleti pályaudvarról. A történelmi különvonat az 1915. június 23-án kezdődött, és több mint két évig elhúzódó összecsapás-sorozat áldozatainak állít emléket. Az észak-olaszországi Isonzó folyó mentén, az első világháborúban elesett több mint ötszázezer magyar katona mintegy fele lelte halálát.

 

Budapesti Helyőrségi Zenekar búcsúztatja az isonzói csaták 100. évfordulója alkalmából induló Isonzó Expressz emlékvonatot a Keleti pályaudvaron 2015. július 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Budapesti Helyőrségi Zenekar búcsúztatja az isonzói csaták 100. évfordulója alkalmából induló Isonzó Expressz emlékvonatot a Keleti pályaudvaron 2015. július 20-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Az „Isonzó Expressz” az I. világháború csatáinak centenáriuma alkalmából 2015. július 20-án több mint 500 fővel indult el négy napos útjára, mely során a részvevők bejárják a száz évvel ezelőtti helyszíneket (Doberdó, Gorizia, Isonzó, Caporetto, Stanjel…) az Isonzó völgyében, az egykori olasz hadműveleti területeken.

 

Az indulás előtti percekben az Isonzó Expressz szerelvénye mellett Horváth Kornél hadnagy, római katolikus tábori lelkész, valamint Nánai László őrnagy, HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Püspök Helyettes adott papi áldást a különvonatra. A papi áldást követően az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár, 32. Nemzeti Honvéd Díszegység Budapesti Helyőrségi Zenekar búcsúztatta a különvonat több mint 500 utasát.

Az Isonzó Expresszt a 017-es NOHAB  húzza a határig, melynek 14 kocsiból álló szerelvényében az első és másod osztályú élményvonati kocsik mellett hangulatos étkezőkocsik, valamint a korábban felavatott élményvonati kocsi, olaszul „Isonzó”, szlovén nyelven „Soča” személyszállító élményvonati kocsi közlekedik. Az Orfeum kocsiban a Sebő-együttes szórakoztatja a nagyközönséget, a Velo Veled kocsiban pedig közösségi programok és történelmi előadások várják az érdeklődőket.

Az utazás zárónapján, július 23-án Stanjel-i katonai temetőben koszorúzási ünnepségre kerül sor. Az Isonzó Expressz utasai az I. világháborúban elesett hősöknek emléktáblát állítanak.

 Isonzo_Expressz

Az Isonzó Expresszről további bővebb információ az www.isonzoexpressz.hu oldalon.