Elhunyt Hárs István, a Magyar Rádió egykori elnöke

Kilencvenéves korában elhunyt Hárs István, a Magyar Rádió egykori elnöke – tudatta a család csütörtökön az MTI-vel.

    Hárs Istvánt csütörtökön rövid súlyos betegség után érte a halál.
    Hárs István 1924. szeptember 25-én született. 1957-től a Magyar Rádió és Televízió főosztályvezetője, 1959-től elnökhelyettese volt. 1974-ben az önállósult Magyar Rádió elnöke lett, ezt a posztot nyugdíjazásáig, 1988-ig töltötte be.
    Hárs István 1970-től 1981-ig a Társadalmi Szemle szerkesztőbizottságának tagja, 1975-től a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja volt. 1983-tól részt vett az új Nemzeti Színház felépítésére alakult védnökségi testület munkájában is.
    1963-ban és 1974-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki.

Forrás:MTI