Elhunyt Hárs Ernő költő, író, műfordító

Életének 94. évében elhunyt Hárs Ernő József Attila- és Stephanus-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Írószövetség örökös tagja – tudatta a család és a Magyar Írószövetség az MTI-vel.

    Hárs Ernőt szerda este érte a halál. Temetése időpontját később közlik.
    Hárs Ernő 1920. szeptember 26-án született Magyaróváron. A helyi piarista gimnáziumban érettségizett, 1939-ben ösztöndíjasként Párizsban, majd egy évig Bécsben tanult. 1943-ban Budapesten közgazdaságtudományi doktorátust szerzett, és két diplomáciai tanfolyamot is elvégzett. 1944-ben feleségül vette Sándor Judit operaénekesnőt.
    1945-1976 között a Földművelésügyi, majd a Külügyminisztériumban dolgozott. 1976-tól szabadfoglalkozású íróként alkotott.
    Halk szavú, a mindennapok világára figyelő lírikus, akit z emberi lét végső kérdései foglalkoztatták. Tisztítótűz című verseskötete és a Hullámgyűrűk című prózai emlékezései jelentősek.
    Húsz saját kötete (versek, tanulmányok és egy szakkönyv a diplomácia világáról) mellett gazdag műfordítói életművet hozott létre, főként német, olasz és portugál nyelvű alkotások magyarra átültetésével. Ezek sorából kiemelkedik két eposz: Torquato Tasso tollából A megszabadított Jeruzsálem, illetve Luís de Camoes műve, A Lusiadák, amelynek magyarra fordításáért a portugál államtól megkapta a Tengerész Henrik Érdemrend lovagkeresztjét, valamint Francesco Petrarca Diadalmenetek című, korábban magyarul kiadatlan művének tolmácsolása.
    Ő ültette magyarra Michael Ende A végtelen történet című világsikerű regényét. Több kötettel gazdagította a magyar gyermekvers-irodalmat is. 1993-ban József Attila-díjjal tüntették ki, 1996-ban elnyerte a győri költészeti biennále fődíját és Radnóti-díjat vehetett át, 2003-ban Déry Tibor-díjjal jutalmazták, 2010-ben Hieronymus-díjat kapott műfordítói munkásságának elismeréseként.
    Hárs Ernő alkotói pályáját 2011-ben Stephanus-díjjal is jutalmazták, 2009-ben pedig a Magyar Írószövetség örökös tagja lett.
    “Személyében egy kristálytiszta jellemű, nagy műveltségű, elhivatott alkotó távozott közülünk” – olvasható a Magyar Írószövetség közleményében.

Forrás:MTI