Elhunyt Ekecs Géza, a Szabad Európa Rádió munkatársa

Elhunyt Ekecs Géza – rádiós nevén Cseke László – , a Szabad Európa Rádió (SZER) egykori magyar adásának szerkesztője, műsorvezetője – erősítette meg csütörtökön az MTI-nek a müncheni magyar főkonzulátus az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) hírét.

    Cseke László 90 éves korában, november 13-án hunyt el végelgyengülésben egy idősek otthonában, Münchenben. Végső nyughelye a is a bajor fővárosban lesz, a Waldfriedhof nevű temetőben. A búcsúztatásról később intézkedik családja.
    Az újságíró a kezdetektől, 1951-től volt a SZER magyar stúdiójának munkatársa. Először a társadalmi rovatnál dolgozott, majd a lehallgató részlegnél a Kossuth és a Petőfi rádió műsorait figyelte, és 1959-től szerkesztette és vezette Teenager Party című műsorát. A nyugati popzene friss irányzatait bemutató műsor évtizedekig rendkívül népszerű volt Magyarországon.
    Az amerikai kormány által alapított SZER már 1950-ben is sugárzott magyar adásokat, egy görög hajó fedélzetéről. Később megalakult az úgynevezett magyar osztály, amely 1951. október 6-án jelentkezett először a rádió végleges székhelyéről, Münchenből. A magyar adás 1993-ig működött.
    Az OSZK a nemzetikonyvtar.blog.hu című oldalon közölt összeállításában kiemelte, hogy a Teenager Party révén a hidegháború idején szinte minden magyar ismerte “a Csekét”, miközben 30 éven át (1959-1989) senki sem látta. Milliók hallgatták műsorát, a rock-pop-beat korszak fiataljai rajongtak érte.
    A budapesti pártapparátus nem tudta megemészteni, hogy egy politikamentes zenei műsorért rajong a szocialista Magyarország fiatalsága, ezért lejárató kampányt indítottak ellene – tették hozzá.
    A Teenager Party sikere alapozta meg Ekecs Géza különleges szerepét a rádió további életében. Rendkívül fogékony volt az újra, a modernre, a technikára, a rádiózásra. Rövid időn belül a lemezlovasból a SZER magyar osztályának kulcsfigurája lett. A rádiózáshoz senki sem értett annyira, mint “az Ekecs”. A műsorok kialakítása, “hallgathatósága” érdekében mindig és mindenki kikérte a véleményét, ha másért nem, legalább egy szignál erejéig – írták, rámutatva, hogy az európai rádiózásban egész más szerepet töltött be a könnyűzene, mint a tengerentúlon. Európában nem voltak kimondottan zenei adók, minden állami volt, csak a 80-as években terjedtek el a magán-, illetve a kereskedelmi- rádiócsatornák.

Forrás:MTI