Elhunyt Andrassew Iván

Hosszan tartó, súlyos betegség után, 62 éves korában elhunyt Andrassew Iván, a Népszava főmunkatársa, a publicisztikai rovat vezetője – adta hírül internetes kiadásában szerda délután a napilap.

    Andrassew Iván az esztergomi ferences gimnáziumban kezdett írni; számos egyetem és főiskola előadását hallgatta autodidakta módon. 1979-től dolgozott üzemi lapoknál, tíz évvel később került a Mai Naphoz, ahonnan pályája a Népszabadság, a Hócipő, a Színes Vasárnap és a Népszava szerkesztőségébe vezetett.
    Ő lett 1999-ben az iNteRNeTTo főszerkesztője, de volt a Romániai Magyar Szó tudósítója is. Novellái jelentek meg önálló kötetekben, antológiákban. Munkásságát számos alkalommal ismerték el kitüntetésekkel; 2006-ban például a Fejtő Ferenc-, egy évvel később pedig a Táncsics Mihály-díjat vehette át. Andrassew Ivánt a Népszava saját halottjának tekinti – közölte a lap.

Forrás:MTI