Elfogták a Tömő, Sobieski és Ónodi utcában a drogterjesztőket

A budapesti rendőrök összehangolt akció során fogták el annak a bandának a tagjait, akik a megalapozott gyanú szerint kábítószert terjesztettek a fővárosban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának és a BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói a Készenléti Rendőrség rendőreivel, valamint a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének munkatársaival közösen 2015. február 25-én 4 óra körüli időben egyszerre több helyszínen – egy Budapest VIII., Tömő utcai, egy Budapest IX., Sobieski utcai és egy Budapest X. kerület Ónodi utcai társasházban – tartottak házkutatást és fogták el a 42 éves budapesti V. Bélánét és hét társát.

A rendőrök az ingatlanokban tasakokba csomagolt kábítószergyanús anyagot – feltehetően marihuánát és amfetamint -, mobiltelefonokat, kábítószergyanús anyaggal szennyezett tárgyakat, valamint egy forgótáras pisztolyt foglaltak le. Az egyik ház közös helyiségének fagerendája mögé rejtve további közel száz – adagoláshoz és tároláshoz használt – tasakot találtak.

A gyanúsítottakat a rendőrök előállították és kihallgatták.

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a tagok hierarchikus rendszerben adták el a kábítószert a józsefvárosi ingatlanban.  A részfeladatokat megosztották, a terjesztők mellett figyelők és futárok is segítették az anyag árusítását, a szervezet működését.

Az ügyben a további eljárást – a gyanúsítottak őrizetbe vétele mellett – a Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett kábítószer kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja le, egyben kezdeményezik előzetes letartóztatásuk indítványozását.

police.hu