Elérte a 2 millió forintot a 1353-as adományvonalra érkező felajánlások összege

250 FORINT EGY HÍVÁS – A SEGÍTSÉGNYÚJTÁS HATÉKONYSÁGÁRA HELYEZI A HANGSÚLYT AZ ÖKUMENIKUS SEGÉLYSZERVEZET

Két nap alatt mintegy nyolcezer hívás érkezett az Ökumenikus Segélyszervezet 1353-as adományvonalára. A hívásonként 250 forintos felajánlásokból így már összesen 2 millió forint adomány gyűlt össze, melyből a világ egyik legnagyobb segélyszervezeti közösségének, az ACT Alliance tagjaként segít az Ökumenikus Segélyszervezet a Fülöp-szigeteken pusztító tájfun károsultjain.

Az Ökumenikus Segélyszervezet úgy látja, hogy a segítségnyújtásnak ez,  a segélyszervezetek nemzetközi közösségében leginkább bevett, leghatékonyabb módján részesülhetnek legtöbben segítségben. Hiszen  míg a gyakorlatban a tagszervezetek a saját országaikban indítanak adománygyűjtést, addig a katasztrófa sújtotta övezetben jelenlévő, helyi tapasztalatokkal és kapcsolatrendszerrel rendelkező partnerek pedig az első pillanattól gyakorlati segítséget tudnak nyújtani.

Mint ismeretes az Ökumenikus Segélyszervezet tegnap 10.000 dollárt ajánlott fel a már térségben dolgozó nemzetközi partnerszervezetein keresztül történő segítségnyújtáshoz.

Az Ökumenikus Segélyszervezet a 1353-as adományvonalon és a 11705008-20464565 számlaszámon köszönettel fogadja az adományokat „Tájfun” megjelöléssel. www.segelyszervezet.hu

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*