Eladták a Class FM-et működtető társaságot

Eladták a Class FM országos kereskedelmi rádiót működtető társaságot, az Advenio Zrt.-t – hangzott el az érintettek hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

    Turi Árpád, az Advenio Zrt. vezérigazgatója közölte: május 17-én százszázalékos tulajdonrészt szerzett a társaságban a Sláger Rádió Zrt.
    Megemlítette: 1998 és 2009 között a Sláger Rádió Zrt. az ország legnagyobb és legsikeresebb rádióját üzemeltette, amelynek 2,2 millió hallgatója volt, miközben hétéves működése alatt a Class FM 2,8 milliós tábort épített ki magának.
    Egyfajta folytatás a feladat – jelentette ki a vezérigazgató, hangsúlyozva, hogy mostanra országos kereskedelmi rádiójuk köré nagyon erős márkát építettek ki, hangsúlyozva, “nem valószínű”, hogy nekik kellene alakulniuk azon adók kínálatához, amelyek őket “szeretnék követni”.
    Michael McNut, a vevő igazgatóságának elnöke azt hangsúlyozta: cégük a kezdetektől jelen van a magyarországi kereskedelmi rádiós piacon, és a tranzakció után – amelyet a nap folyamán bejelentettek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak (NMHH) – is megtartják a Class FM márkanevet.
    Az MTI érdeklődésére – konkrét összeg említése nélkül – annyit közölt, piaci alapú a cégért fizetett összeg, és ennek kalkulálása során figyelembe vették azt is, hogy ősszel lejár a használt frekvencia jogosultsága, és még nem született döntés a hosszabbításról.
    Közlése szerint a rádió struktúrájában nem lesznek gyors változások, de tárgyalásban vannak a Sláger Rádiót korábban működtető Emmis Communications nevű amerikai céggel, amelyet stratégiai irányítóként és támogatóként kívánnak bevonni; először felállítanak egy közös diagnózist, és ennek alapján keresik majd a fejlődés irányát.
    A Sláger Rádió Zrt. 85 százalékos tulajdonrészével rendelkező Michael McNut partnerként említette a két évtizede a magyarországi piacon jelen lévő Marquard Mediát is, amely a vevő cégben 15 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Forrás:MTI