Éjszakai fényben folytatják

Két hete Monzában befejeződött a Forma-1-es szezon európai része, s a most hétvégi futammal kezdődik az Európán kívüli futamok sora. A sort a Szingapúri Nagydíj nyitja, amely villanyfényes futam lesz. Ez a verseny 2008-ban került be a versenynaptárba, így ez lesz a hetedik éve a Forma-1-es debütálása óta. Sok új helyszín kapott azóta bemutatkozási lehetőséget, de ez az utcai futam még most is különlegesnek nevezhető. Haladva a kor elvárásaival, vagyis azzal, hogy az európai nézők a szokásos kora délutáni időben nézhessék meg a versenyt, esti rajttal lámpafénynél köröznek az autók. Ez volt az első lámpafényes futam a versenynaptárban, de a tavalyi évtől már Bahreinben is sötétben ér véget a futam.

Amber-Szingapuri_F1-Hamilton

 

Miközben a Forma-1 bölcsőjének is nevezhető Európában a rajongók kiélvezhetik ennek az igazán extra futamnak minden előnyét, addig a helyszínen lévő versenyzők számára igencsak megterhelő az esti versenyzés. Felborul a bioritmusuk. Az esti kezdés miatt nappal kell aludniuk a pilótáknak, hogy este fitten álljanak rajthoz. A Marina-öbölben kialakított utcai pálya nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb, mint ott. Fizikálisan is felkészültnek kell lenniük a pilótáknak, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz belőlük. A legnagyobb félelmet azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben, de mint mindig ezúttal is jósolnak a hétvégére zivatarokat.

Ami miatt azonban főhet a feje a verseny szervezőinek, az a városra telepedett szmog. A szomszédos Indonéziában a farmerek erdőket égetnek, s emiatt az egészségügyi határértéket meghaladó szmog lepte el Szingapúrt. Több sporteseményt is le kellett mondani emiatt. A verseny szóvivője elmondta, hogy a láthatóságot, az egészségügyi értékeket és a rendezhetőségi feltételeket vizsgálják a verseny megtartásával kapcsolatban. A szmog egyébként nem újdonság a Forma-1-ben, hiszen a Kínai Nagydíjjal kapcsolatban is többször szóba került a levegő minőségének kérdése. 2013-ban az Indiai Nagydíj utolsó edzését húsz perccel el kellett halasztani a rossz láthatósági viszonyok miatt.

 

A szingapúri futam nem csak az éjszakai fények miatt különleges, hanem amiatt is, hogy a futam hét éve alatt összesen három pilótának sikerült hazavinnie innen a győztes trófeát: Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek. Ez az érdekessége valószínűleg továbbra is megmarad a futamnak, révén Lewis Hamilton olyan jó formában van, hogy ő a verseny favoritja.

 

Hamilton dolgát segíti, hogy a szingapúri pálya fekszik a Mercedesnek. Ez egy utcai pálya, s a karakterisztikáját tekintve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre. Monacóban Nico Rosbergé, a Hungaroringen pedig Sebastian Vettelé volt az első hely, így elméletileg a Mercedes pilótái mellett még a ferraris autóversenyző is labdába rúghat a hétvégén. A forróságot kedvelő Ferrarinak fekszik majd a pálya, bár a maranellói gárdának eddig egyszer sikerült itt győzedelmeskednie, 2011-ben, Fernando Alonso által. Sebastian Vettel második lett tavaly, így biztosan feni a fogát a hétvégi futamgyőzelemre.

 

Alonso szép emlékekkel áll majd rajthoz az éjszakai futamon, csak sajnos idén ezzel be is kell érnie, hiszen az autója nem üti meg az idei mércét, így sok segítséget nem várhat a McLaren-Hondától.

 

S hogy mi történt a tavalyi futamon? Hamilton megnyerte a Szingapúri Forma-1-es Nagydíjat, amelyhez persze nagy tudásra és jó autóra is szüksége volt. Ezzel a sikerrel Hamilton átvette a vezetést az egyéni ponttáblán csapattársától, a verseny elején kieső Nico Rosbergtől. A második helyezett Sebastian Vettel lett, őt csapattársa, Daniel Ricciardo követte a bronzérmes helyen. Mint mindig, a biztonsági autót ki kellett küldeni a pályára. Ez is a szingapúri futam sajátossága.

 

A verseny és a pálya

 

A szingapúri pálya egy utcai pálya 23 kanyarral. Itt az óramutató járásával ellenkező irányba halad a verseny. Mivel sok az első és második sebességfokozatú kanyar, így az átlagsebesség csak 175 km/óra körül várható, amely a monacói futamhoz teszi hasonlóvá. Ebből kifolyólag maximális aerodinamikai tapadással haladnak majd az autók. A 11-es és 13-as kanyar közötti rész új vonalvezetést kapott az idei évre az előzési lehetőségek növelése céljából.

 

A Pirelli a lágy és a szuperlágy abroncsokat viszi Szingapúrba. Amint lemegy a nap, a pálya hőmérséklete 30°C-on stagnál. Ez nem számít melegnek, mégis általában túlmelegednek a gumik az aszfalton, ugyanis nagy igénybevételnek vannak kitéve a kanyarokban. A kevés egyenes rész pedig nem teszi lehetővé az abroncsok kellő hűtését. Ez érdekes fordulatokat eredményezhet.

A 61-körös Szingapúri Nagydíj szeptember 20.-án helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét (Európában, így nálunk is 14 órakor). A pálya hossza: 5.065 km, a teljes versenytáv 308.828 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2013-ból. A német pilóta ideje 1 perc 48,574 másodperc.

 

(Forrás: Amber PR)