EJC-elnök szerint, félnek az európai zsidók

Félnek a zsidók Európában, ahol több országban is nagy gazdasági nyomásnak és a radikális iszlám támadásainak vannak kitéve – állította Mose Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus (EJC) elnöke hétfői prágai sajtóértekezletén.

    Az EJC elnöke abból az alkalomból tartott sajtóértekezletet Prágában, hogy a cseh fővárosban kétnapos nemzetközi megemlékezés kezdődött az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulója alkalmával.
    A Let My People Live! (Engedjétek élni a népemet!) fórumot az Európai Zsidó Kongresszus szervezte az Európai Parlament és a cseh állam támogatásával.
    “Ma abban a helyzetben vagyunk, hogy az európai zsidó közösség újra közel van ahhoz, hogy meneküljön Európából. A zsidók nagyon félnek” – jelentette ki Kantor, utalva az utóbbi évek zsidóellenes támadásaira Toulouse-ban, Brüsszelben vagy a közelmúltban Párizsban.
    A félelem okait elsősorban két tényezőben látja. “Gazdasági agresszió, ahogy az Görögországban és Magyarországon megnyilvánul és a radikális iszlám” – szögezte le. Véleménye szerint a görögországi és a magyarországi zsidó közösségek nagyobb nyomás alatt vannak, mint ezen országokban élő más közösségek, kivéve a romákat.
    Ezt a megjegyzését Kantor a fórumot megnyitó beszédében is megismételte.
    Kantor beszédében felszólította az európai hatóságokat és a kormányokat, hogy “drámai módon erősítsék meg a zsidó lakosok biztonságát”. Az, hogy hogyan lehetne ezt elérni a törvényes keretek módosításával, egyike a prágai konferencia témájának. Az EJC elnöke szerint a javaslatok a fórumon elfogadásra kerülő dokumentumban lesznek megfogalmazva.
    Az intézkedéscsomag részeként például kinevezhetnének egy speciális európai nagykövetet, aki az antiszemitizmus kérdésével foglalkozna. Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője állítólag ígéretet tett arra, hogy a felvetést mérlegelni fogja.
    A kétnapos prágai fórum legfőbb célja felhívni a figyelmet az antiszemitizmus, a szélsőségesség veszélyére, és megoldásokat keresni a vallási intoleranciával összefüggő legégetőbb problémákra.
    A kétnapos rendezvényen államfők, parlamenti elnökök, közéleti és kulturális személyiségek, összesen több mint 500 ember vesz részt. Magyarországot Mátrai Márta, az Országgyűlés háznagya képviseli a fórumon.
    Az első napon, hétfőn a résztvevők egyebek között megvitatják az antiszemitizmus, illetve az Európában lévő zsinagógák elleni terrorista támadások problémáját.
    A második napon, kedden a politikusok először a Hradzsinban találkoznak, ahol a parlamenti elnökök a nemzetközi közvéleménynek címzett közös felhívást fogalmaznak meg. Délután a résztvevők a prágai várból Terezínbe mennek, ahol Auschwitz felszabadításának évfordulója alkalmából ünnepi megemlékezést tartanak.     A nemzetközi rendezvény kapcsán Prágában rendkívül szigorú biztonsági intézkedéseket foganatosítottak. Egyebek között két napra lezárták az egész Hradzsint, a várnegyedet, amely a cseh főváros leglátogatottabb turisztikai célpontja.     Az Európai Zsidó Kongresszus a kontinens 40 országának zsidó szervezeteit tömöríti. Összesen mintegy 2,5 millió zsidót képvisel.

Forrás:MTI