Együttműködési megállapodás a MOB és az MTVA között

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) 2016 végéig szóló, 200 millió forint értékű együttműködési megállapodást kötött hétfőn.

    A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Borkai Zsolt, a MOB elnöke és Szabó László Zsolt, az MTVA megbízott vezérigazgatója látta el kézjegyével a dokumentumot.     Borkai Zsolt hangsúlyozta: a MOB számára ez az első és legfőbb lépés, de további médiapartnerekkel is szerződnek majd a jövőben.     Szabó László Zsolt kiemelte, hogy az olimpiákról mindig is a közszolgálati televízió közvetítette a legtöbbet. A jövő februári szocsi téli játékokról élőben és felvételről 100 órát sugároznak majd, a 2016-os riói eseményen pedig sokkal nagyobb lesz ez a szám.     Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója beszámolt arról a háromnapos Rio de Janeiró-i látogatásról, amelyet Fábián Lászlóval, a MOB sportigazgatójával tett a három év múlva sorra kerülő nyári játékok helyszínén.     “A látottak alapján rendkívülinek és különlegesnek ígérkezik a 2016-os olimpia, melynek legnagyobb nyertesei a riói lakosok lesznek” – mondta Nagy Zsigmond, s hozzátette: az elmúlt húsz évhez képest már most sokkal nagyobb a közbiztonság a városban, ahol nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy fenntartható és a jövőben hasznosítható létesítmények épüljenek az olimpiára.     “Tulajdonképpen négy nagy versenyközpont és egy olimpiai falu lesz Rióban a játékok ideje alatt, a versenyhelyszínek jelentős része 30 kilométeres körön belül található, igaz, az atlétáknak a korábbiakhoz képest többet, ezúttal nagyjából fél órát kell majd buszozniuk a pályáig, s rajtuk kívül a kajak-kenusok és az evezősök versenyei is messzebb lesznek a falutól.” – mondta Nagy Zsigmond.     Fábián László beszámolt arról, hogy összesen 184 eseményt – próbaversenyeket, edzőtáborokat – szerveznek a brazilok 77 helyszínen, hogy az összes sportág képviselői meg tudjanak ismerkedni a helyi viszonyokkal.     “A hőmérséklet várhatóan 16 és 34 Celsius fok között lesz, magas, 42 és 97 százalék közötti páratartalommal és rövid nappalokkal, mivel ott az olimpia ideje alatt tél lesz” – mondta a sportigazgató. “Az 530 ezer négyzetméteren épülő, kettő kilométer átmérőjű olimpiai faluban 31 darab 17 emeletes épület áll majd, s 3604 apartman várja majd a küldöttségeket.”     Fábián László hozzátette, az olimpiai sportlétesítmények 47 százaléka már megvan, 28 százaléka újonnan épül, 25 százaléka pedig ideiglenes lesz.     A sajtótájékoztató végén Szabó Bence, a MOB főtitkára közölte, hogy a fogyatékosok sportjában a Gerevich-ösztöndíj mértéke megemelkedik, mivel a kiemelt edzői programban résztvevő szakemberek nem kaphatnak Gerevich-ösztöndíjat, az innen átcsoportosított összegből pedig növelni tudják a fogyatékkal élő sportolók és szakemberek támogatásának összegét.     A sajtótájékoztató végén a Gerevich-ösztöndíjas Szabó Gabriella és Dombvári Bence kajakosok írták alá a támogatáshoz szükséges dokumentumot Szabó Bencével együtt.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*