Együtt bújt jelmezbe Ada és Kiss Gergő

Kiss Gergő szinte már rutinosan öltötte magára az ókori uralkodó, Caesar tógáját, Adának pedig ezúttal iker fiai voltak a stylistjai, amikor egy igazi szépségideál, Kleopátra bőrébe bújt. A hírességek egy játékos vetélkedőn találkoztak, ahol gyerekeikkel történelemmel, tudományokkal és egészséges életmóddal kapcsolatos feladatokban bizonyították tudásukat.

 

„Én már kétszer is voltam Caesar, ezt még maga Caesar sem mondhatja el magáról” – mondta Kiss Gergő, aki korábban egy szilveszteri buli kedvéért, most pedig lányai segítségével öltött tógát a Bookazine Három Próbán. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó mindig is rajongott a történelemért, lányai pedig nemcsak sport, de tanulás iránti szeretetét is örökölték.

Nincs olyan tantárgy, amellyel Viki és Patrícia ne tudna megbirkózni, de amikor csak lehet együtt is átvesszük a leckét. Persze a tanulás mellett a közös családi programokra is szakítunk időt, például jelmezbe bújni mindannyian szeretünk. Az egyik legemlékezetesebb ilyen alkalom az volt, amikor a feleségemmel Fionának és Shreknek öltöztünk. Az átalakulás annyira hitelesen sikerült, hogy nagyobbik lányunk bemenekült a szobába és alig tudtuk kicsalogatni. De a család nagy kedvence az activity is, így a vetélkedőn Viki már profikat megszégyenítő módón mutogatott el bonyolult feladványokat is” – mondta el a sportoló.

A feladatokban Adáékat sem kellett félteni. A kilenc éves Bence és Bálint pillanatok alatt Kleopátrát varázsolt anyukájából. Bár a csinos műsorvezető szívesen öltötte magára a Nílus királynőjének jelmezét, azt mondja, semmi pénzért nem festené feketére a haját.

„Sötét hajjal tíz évvel idősebbnek nézek ki, így egyelőre inkább megmaradok a szőkénél” – kezdte Ada, aki a vetélkedőt legalább annyira élvezte, mint ikrei. „A fiúk bárhol képesek feloldódni, szinte nincs is olyan téma, ami ne érdekelné őket. Imádnak olvasni, úgy szívják magukba a tudást, mint a szivacs. Nagyon büszke vagyok rájuk, de őszintén szólva nem vagyok teljesen nyugodt, ha arra gondolok, mennyire rajonganak a fizikai és kémiai kísérletekért. Már most kíváncsian várom, hogy mit szúrnak ki maguknak a Bookazine Tudástárból, mert legutóbb például azt vették a fejükbe, hogy az iskolában tesztelik le, hogy tényleg lehet-e tüzet gyújtani nagyítóval” – mesélte a Reflektor csinos műsorvezetője.