Egyre többen csatlakoznak a szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtéshez

December 31-ig hívható a 1353-as adományvonal

Az advent első vasárnapján, immár 20. alkalommal meghirdetett szeretet.éhség. Országos Adventi Pénzadománygyűjtés kezdete óta eddig 110 ezer adományozó hívta a 1353-as adományvonalat. A szám tárcsázása 250 forint adományt jelent hívásonként.

Az eddigi hívásszám eléréséhez nagyban hozzájárult a Class Fm december 17-ei reggeli műsorának támogató akciója, melynek keretében pár óra alatt közel 60 ezer hívás érkezett. Két nappal később az MVM Winter Magic napján pedig az esti koncert közönsége hívta egyszerre a 1353-as adományvonalat, így csatlakozva az ünnepi összefogáshoz. A 1353-as adományvonalon érkezett eddigi felajánlások összesen 27,5 forinttal járulnak hozzá a nagyszabású gyűjtéshez, mely a Segélyszervezet ünnepi segélyakciói mellett egész éves szegénység elleni küzdelmét is támogatja.

A hat napon át, naponta 1000 adag melegételt kiosztó fővárosi szeretetvendégség mellett folyamatosak a segélyszervezet figyelemfelhívó akciói is. December 20-án, vasárnap délután 3 órától a Várkert Bazárban önkéntesek osztanak szórólap formájában különleges bevásárló listát, mely a rokonok, barátok mellett egy rászoruló család megsegítésének a lehetőségére is emlékeztet. Ugyanitt a HelloWood által készített egyedi karácsonyfa-installáció melletti perselybe is lehet felajánlásokat tenni.

Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek! – Az Ökumenikus Segélyszervezet köszönetet mond az eddigi felajánlásért, és továbbra is arra biztat és kér mindenkit, hogy támogassák pénzadománygyűjtését, hogy minél többet és minél többeknek tudjanak segíteni az ünnepekben és a hétköznapokban egyaránt!

December 31-ig él a 1353-as adományvonal, mely bármelyik magyarországi hálózatból tárcsázható és hívásonként 250 forintot ajánl föl a hívó. A www.segelyszervezet.hu oldalon bankkártyával lehet adományozni, az ország összes Tesco áruházában 250 forintos kuponokat lehet vásárolni a kasszáknál, illetve karácsonyig várják az adományokat az önkéntesek a Bazilika előtti szeretet.éhség. adományponton is.