Egyre kevesebben bliccelnek Bécsben

Tovább csökkent a bliccelők száma a bécsi tömegközlekedési eszközökön 2014-ben. Az utasok csupán 2,1 százaléka nem tudott érvényes jegyet vagy bérletet felmutatni. A tavalyi év több rekordot is hozott a bécsi tömegközlekedési vállalatnak.

 

Az elmúlt évekhez hasonlóan tavaly is tovább csökkent az érvényes jegy vagy bérlet nélkül utazók száma a bécsi tömegközlekedési eszközökön. A 2014-ben ellenőrzött 7,9 millió utas közül csupán 2,1 százalék, vagyis 163 ezren blicceltek. Ők viszont a legdrágább jegyet választották: a helyszíni bírsággal 103 eurójukba került az utazás.

Míg a bliccelők aránya 2004-ben még 4,6 százalék volt, 2009-ben már csak 3,3 százalék, 2013-ban pedig 2,7 százalék. A bécsi tömegközlekedési vállalat, a Wiener Linien ügyvezető igazgatója szerint a csökkenő arány mögött az egyre kedvezőbb jegyárak állnak.

A tavalyi év egyébként további rekordokat is hozott a Wiener Liniennek: soha nem utaztak még ennyien a járművein. 2014-ben összesen 931,2 millió utasa volt a bécsi metrónak, buszoknak és villamosoknak, ami 3,5 százalékos növekedést jelent. A korábbi rekordot 2012-ben sikerült elérni 907 millió utassal.

Szintén rekordot döntött az éves bérletek száma. 2014 végén 650 ezer éves bérlet volt forgalomban, míg 2010-ben még csupán 355 ezer. Ezzel a bérletfajtával napi 1 euróért lehet felszállni a bécsi tömegközlekedési eszközökre.

A tömegközlekedés népszerűségének növekedését a Wiener Linien a lakosságszám gyarapodásával, a szolgáltatás színvonalának folyamatos fejlesztésével valamint a rendkívül kedvező árú éves bérlettel magyarázza. A modern és kényelmes járművek, a nagyobb járatsűrűség és az új metróvonalak mind részei a sikernek. Éppen ezért a Wiener Linien 2015-ben összesen 434 millió eurót fordít a kínálat további fejlesztésére.