Egyedülálló technológiával rögzítik az LGT alsóörsi koncertjét

A világon még soha nem használt, úgynevezett multiview technológiával is rögzítik az LGT vasárnapi alsóörsi koncertjét. A magyar szakemberek által fejlesztett kamerarendszer és lejátszó program segítségével a nézők maguk választhatják ki, hogy milyen kameraállásból nézik meg az interneten a legendás zenekar fellépését.

A technológiának köszönhetően a néző nemcsak a koncert résztvevőjévé válhat, hanem olyan perspektívából láthatja a zenészeket, ahonnan csak az operatőrök vagy a zenekar tagjai látják egymást. A 360 fokot belátó kilenc kameraszerkezetnek köszönhetően a felhasználó az interneten keresztül tetszésének megfelelő helyről és szögből pásztázhatja végig a színpadot vagy akár a közönséget. Az egér segítségével ránagyíthat egy-egy részletre, kiválaszthatja saját kameraállását, és ha akarja, a színpad fölé is emelkedhet – fejtette ki a program szerdai bemutatóján Takács Barnabás, a PanoCast megalkotója.       Az iPad-re és okostelefonokra készült alkalmazás még ennél is tovább megy: ha a néző a tabletet maga elé tartja, a kép követi a kéz mozgását. A tabletes alkalmazásban egy mozdítással lehet a kameraképek között váltani, így az alkalmazás olyan érzetet kelt a szabad mozgás révén, mintha az illető a színpadon állna és saját szemével látná az eseményeket – magyarázta Csik Balázs, az ARworks vállalat munkatársa, a kapcsolódó kutatások vezetője.       A hat darab GoPro Hero3 full HD kamerából összeépített szerkezet 360 fokos kép rögzítésére képes, amellyel így egy 8000×4000 pixel felbontású filmet tudnak rögzíteni. Ebből többet is fognak használni az alsóörsi koncert felvételén.       A szigeten 2007-ben már kipróbálták a PanoCast-panorámaközvetítés technológiát a Locomotiv GT koncertjén, akkor azonban csak egy kamerával készítették a 360 fokos felvételt. Emellett ezzel a technológiával vették fel a fejlesztők Kardos Sándor Átváltozás című kísérleti filmjét is, amelynek interaktív DVD-változata nyerte 2010-ben a Hollywood Reel Independent Film Festival (HRIFF) rövidfilm kategóriájának fődíját.       Csik Balázs az MTI-nek elmondta, hogy jelenleg a 360 fokos hanghatás rögzítésén dolgoznak, amely sokat hozzáadna a térélmény eléréséhez. A szakember úgy vélte, hogy ez a fejlesztés akár már egy éven belül elkészülhet.       “Teljesen le voltunk nyűgözve ettől az újdonságtól, hiszen a buli közben mi sem látjuk így egymást soha, ezért nekünk is új perspektívát mutatott a 360 fokos felvétel” – mondta Presser Gábor. “A legjobban azt élveztük, hogy akár közönség is lehetünk a saját koncertünkön” – mondta Solti János, a zenekar dobosa.       A Zenevonat című dal multiview technológiával készült felvétele megtekintető a zenekar honlapján (http://www.lgt.hu/panocast.html#self).

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*