Egyben a CUPRA a célban

Egyben, de azért sajnos nem karcmentesen, mivel a JLG Motorsport fiatal tehetsége Jedlóczky L Márk egy igen küzdelmes versennyel lépett a nemzetközi porondra a TCR Europeban a roppant erős és még ennél is gyorsabb mezőnyben egy 15. helyezéssel. A mezőny erősségét talán az is mutatja, hogy versenyzőnk a kétszeres TCR bajnok Stefano Cominivel is komolyat viaskodott a futam során.

TCR Europe Circuit Paul Ricard, Castellet 4 - 6 May 2018

Márk az időmérő edzésen végig gyorsulni tudott és a 2perc16,651 másodperces idő a 18. rajthelyhez volt elegendő ahol honfitársa Tassi Attila mellől indulhatott. A cél az volt, hogy amennyire csak lehet kimaradjon a nagy zúzdából melyre a rendkívül gyors, nagy bukóterekkel ellátott sokat megbocsájtó pályán bizony igencsak lehetett számítani. Ez úgy ahogy sikerült is bár aztán Márk többek közt pont a sorozat kétszeres bajnokával is össze akadt egy kis csatára, amit az imádott szép új CUPRA-ja első lökhárítója bánt egy kicsit. Versenyzőnk ügyesen került el egy komolyabb lökdösődést is melyből azért nagyobb baj is lehetett volna, majd a 15. helyre érve a futam vége felé már kicsit lenyugodtak a kedélyek és mivel az előtte autózó már nem igazán volt lőtávolban így arra koncentrált, hogy simán behozza az autót a célba. Sajnos a CUPRA-n már a rajt után előjött egy igencsak bosszantó technikai hiba miszerint a fék elkezdett gyengélkedni és versenyzőnk csak a pedál pumpálgatásával tudta előhozni a megfelelő fékhatást. Ezzel együtt fiatal tehetségünk elképesztően élvezte élete első TCR Europ futamát és legszívesebben ki sem szállt volna az autóból, hanem rögtön neki is indult volna a másodiknak.

Nos, erre még egy kicsit várnia kell, hiszen most a Zengős fiúkon van a sor, hogy Márk új nagy szerelmét ismét partiképes állapotba hozzák a holnapi versenyre. Ezt kimondottan lelkesen teszi a kis csapat Zengő Zoltán irányításával, hiszen ők is látják, hogy versenyzőnk az ellenfelekéhez képest elképesztően kevés gyakorlata és tapasztalata ellenére is megállja a helyét a komoly nemzetközi mezőnyben. Megint csak azt kell ismételnünk, hogy a JLG Motorsport családias kis csapata számára sporttörténeti napot zárhattunk, hiszen versenyzőnk sikerrel teljesítette a csapat első igazi komoly nemzetközi megmérettetését!

Így mindenki izgatottan várja az újabb holnapi versenynapot ahol remélhetőleg ismét egy eső mentes száraz pályás futamon vághat neki Márk a második francia futamnak!