Egy washingtoni lakóház előtti járdára zuhanva találták Dan Rapoport orosz üzletembert

Washington egy elegáns negyedében, egy lakóház előtti járdára zuhanva találták Dan Rapoport orosz üzletembert. A mentő kórházba vitte, ahol halottnak nyilvánították.

    Dan Rapoport lettországi születésű orosz befektetési bankár többször élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnököt, és a háború kitörése óta többször járt Ukrajnában segítséget nyújtani.
    Az amerikai főváros rendőrségének közleménye szerint még vasárnap este kaptak telefonos bejelentést az esetről. Rapoportot az épület előtti járdán találták meg, a haláleset ügyében még tart a nyomozás, de egyelőre semmi nem utal bűncselekményre – közölte a Metropolitan Police szóvivője. Hozzátette, hogy az áldozat körül 2500 dollárnyi készpénzt, egy törött mobiltelefont, egy floridai jogosítványt és egyéb személyes tárgyakat találtak.
    Sajtójelentések szerint két nappal halála előtt nyugtalanító bejegyzést tett közzé a közösségi médiában. A Fox News tudósítása szerint az Apokalipszis most című filmből vett Marlon Brando-képet posztolt és azzal kommentálta, hogy “A szörnyűség”.
    Ukrán származású második felesége szerint férje nem lett öngyilkos.
    Dan Rapoport az akkor a Szovjetunióhoz tartozó Lettországban született 1970-ben. Szüleivel a 80-as években politikai menekültként telepedett le az Egyesült Államokban, majd az egyetem elvégzése után 1991-ben visszaköltözött Moszkvába, ahol befektetési bankárként dolgozott, és társtulajdonosa lett egy ismert moszkvai éjszakai klubnak.
    2012-ben hagyta el Oroszországot, miután nyíltan kiállt az azóta bebörtönzött ellenzéki politikus és aktivista Alekszej Navalnij mellett. Azóta is többször bírálta élesen Putyin elnök politikáját, veszélyes embernek nevezve őt.
    Az Egyesült Államokban 2016-ban azzal került be a hírekbe, hogy több millió dollárt érő washingtoni otthonát Donald Trump lányának, Ivanka Trumpnak és férjének, Jared Kushner korábbi elnöki főtanácsadónak adta el.

MTI