Egy Ringben a Sződy fivérek

Október 4-én rendhagyónak mondható autósport hétvége volt a Hungaroringen. Bár ilyen rendezvény tavaly is volt itt, mégis különleges és eseménydús hétvégének adott helyszínt a Ring.

A Drag Racing Kupa néven négy eseményt is láthattunk a Formula 1-es aszfaltcsíkon. A gyorsulási és drift bajnokság mellett a Hondások találkozója is itt zajlott, illetve az Országos Szlalom Bajnokság és a Közép-európai szlalom mezőnye is ezen a vasárnapon mérkőzött meg.

Rekord mennyiségű nevezés beérkezésével végül 144 indulót jegyeztek a Szervezők a szlalomversenyre.

A Track Racing csapat versenyzői is rajthoz álltak a sokak által szeretett aszfaltcsíkon, nem csak hazánk legnagyobb autóverseny pályája miatt: „Mivel én az országos bajnokságban indulok, „kötelességem” itt lenni ezen a fordulón is. De a legfontosabb, hogy élvezzem a versenyt, jót autózzak és az eredmény sok egyéb tényezőtől is függ majd. Ez a pálya kihagyhatatlan minden évben, már harmadszor indulunk itt.” – kezdte a mondandójával Szabolcs.

„Nekem a Szlalomparty után most itt a Hungaroringen is kedvem és lehetőségem van indulni. Szeretem a pályát, a környezetet, és most utassal együtt fogok versenyezni. Számomra most nem az eredmény a fontos, hanem hogy egy jót autózzunk, pláne most fordított irányban megyünk a pályán.” – monda el Zsolt.

A fivérek sok-sok év után ismét külön kategóriában indulnak. Szabolcs az „S1”-ben a széria legkisebbjei között, bajnoki pontokért. Zsolt, az „S2”-ben, bajnokságon kívül.

A hosszú gyalogos pályabejárás után a versenyzők előkészültek a versenyre, közben a gépátvétel és a nevezés is megtörtént. Ezután a versenyzői eligazítás hangzott el magyarul, majd angolul a külföldi indulók számára. A pálya most fordított irányba ment, a boxutca kijáratától a sikán utáni kanyarig.

Zsolt és utasa, Ádám a mezőny elején, 126-os rajtszámmal kezdték meg az edzőkört:” A tegnapi esőzés után a pálya még itt-ott nedves volt. Éppen ezért a megfelelő vonalvezetés mellett sikerült egy fékutat is kipróbálnunk, ahol a füvön kötöttünk ki. De erre való az edzés. A sikán is becsapós, de már tudjuk hogyan és mennyivel lehet bevenni.” – számolt be Zsolt az edzőkörről.

Szabolcs sem egyedül ment az edzésen. A fiúk egyik jó barátját és aktív fotósát autóztatta meg a 429-es rajtszámú Suzukival: „Tamással mentünk az edzőkörben, mégiscsak egyik kedvence a Ring. Nagyon jó kis pálya lett a mi vonalvezetésünk, de pont ugyanott fékeztem el én is magam, mint Zsolti. Emellett a sikánban egy szép farolást mutattunk be, de megfogtam az autót. Szóval… ez még csúszik, így reggel. De már meg vannak a pontok, hol, mit és hogyan kell csinálni a versenyen.” – mesélte Szabolcs.

Az első körben Zsolt már száraz pályán mehetett. De sajnos köre mit sem ért, mivel nem volt eredménye a mérőrendszer szerint. Tehát, technikai ok miatt még egyszer nekifuthatott. Ez az új kör érvényes volt, beleszámítva egy látványos elfékezést az első bójasorban: „Már kiszálltunk az autóból, és a depóban ültünk, amikor szóltak, hogy a körömnek nincs eredménye, ezért új kört mehetek. Beálltunk a rajtvárakozóba és megfutottam ezt még egyszer. Egy kicsit nagy sebességgel érkeztem az első bójához, ami még befért, de a második már nem, sajnos. De ez a 2 másodperc még kijavítható lesz.” – így Zsolt a kis kaland után. Körideje 2 perc 8 másodperc lett, a bójahibával együtt.

Szabolcs már egyedül, egy igen ígéretes körrel ért célba: „Azt nem tudom, hogy ez a köridőm mennyire lesz jó, de most elégedett vagyok, mivel hiba nélkül, az íveket jól tartva mentem végig. Összeszedett volt, de még van két lehetőségem.” – számolt be röviden Szabolcs. Körideje 1p 56 mp lett.

Második körben Zsolt javított. 2:04-es idejével igencsak faragott előző, bójahibás köridejéből. Kétség kívül kitapasztalva a megfelelő íveket, váltási pontokat és fékutat.

Szabolcs viszont rontott. Nem értette, hogy az érzésre jobb köre miért lett 2 másodperccel lassabb, azaz ismét 1:58.

Az egy órás ebédszünet után a harmadik, mindent eldöntő futam következett.

Most Zsolt rontott. Lényegében az első körének idejét autózta, bójahiba nélkül: „Nem tudom miért rontottam, a második köröm nagyon jól ment. Talán a gumik is elfáradtak kicsit, vagy az aszfalt melegedett a jó idő okán. Mindenesetre jót autóztam, az eredménytől nem várok sok jót, sem nagy meglepetést.” – elemzett a kisebbik fivér, akinek eredménye 2:06 lett.

Szabolcs lényegében ugyanolyan köridőt ment, mint másodszorra: „ Minden rendben volt, kerek kör volt, hogy úgy mondjam. Megint azt éreztem, hogy nagyon jól megyek, de nem értem el jobb eredményt, mint második futamom alatt. Nem tudom megmondani, miért nem javítottam, talán majd a belső kamerás felvételeken megtalálom azt a pár tizedet. Mindenesetre jó kör volt, élveztem, még a melegebb aszfalton is.” – kommentálta az utolsó körét a báty. A köridő szintén 1:58 lett.

Minden versenyzőnek parc fermé-be kellett beállnia a verseny után. Majd a járműveket az óvási idő leteltével hozhatták ki a versenyzők.

Ezt követően a díjkiosztó helyszínére igyekeztek a versenyzők, csapattagok, barátok. A díjakat nem máshol, mint a Hungaroring dobogóján adták át a díjazott versenyzőknek. Az S1 kategóriában Sződy Szabolcs vehette át a kupát a harmadik helyért. Zsolt az S2 kategória végén végzett.

Sződy Szabolcs és Sződy Zsolt, a Track Racing versenyzői összegezték a nap eseményeit:

„Ahogy többször is elmondtuk már, számunkra a Hungaroringen versenyezni nagyon jó érzés és fontos számunkra, hiszen közel 20 éve járunk ki ide. Tegnap még fotósként dolgoztunk a pálya mellett, ma pedig már versenyzőként indultunk. A futam számomra nagy élmény volt, az eredmény nem lepett meg, tisztában voltam vele, hogy az ellenfelekkel maximum esőben, nedves pályán vívhatok vagy közelíthetem meg a slick gumik előnyét. Autóm jól ment, a harmadik hellyel elégedett vagyok. Nagy öröm és fontos alkalom volt számomra, hogy először vehettem át díjat a Ring dobogóján.” – számolt be a nap eseményeiről Szabolcs.

„Nagyon jót autóztunk Ádámmal. Autóm 2010 és 2011-ben volt a versenyautónk, azóta visszaalakítottuk. Utcai jármű lévén az utcai gumikkal nagy csodát nem is vártam, éppen ezért most nincs is különösebb eredményem. Örülök, hogy idén két versenyen is indulhattam. A Ringen ezzel az autóval futamon most először.” – foglalta össze a versenynapot Zsolt.

Következő futam a Kakucs Ringen lesz október 25-én. Itt Szabolcs méri össze tudását ismét a bajnokságban. Beszámolónkat a futam utáni héten olvashatják itt az Amdala.hu hírportálon.

Fotók:

Czárl Adrienn

Tóth Tamás – Track Racing

Farkas Zoltán – Hajoka.hu