Egy marék tésztából angyalka

Tari Márta, ahogy az a nyugállományba vonult művésztanároknál lenni szokott, „levezetésképpen” az Óvónőképző Főiskolán igyekezett tudását, tapasztalatait átadni tanítványainak. Advent idején illatos mézes tésztából különféle figurákat készített diákjaival. Bár addig, ahogy fogalmaz, nem „mézesezett”, de valakitől kért egy receptet. Tanítványai annyira megkedvelték ezt a technikát, hogy ösztönzésükre Márta fantáziája egyre nagyobb magaslatokba szárnyalt. Mézesfigurái hamarosan művészkörökben is olyan sikert arattak, hogy alkotásai egyre több kiállításon szerepeltek Magyarországon és Európa több országában. Munkáin angyalkák, szentek, biblikus jelenetek sora jelenik meg, amelyek ma már könyvben, kártya- és memóriajátékon, falinaptáron is láthatóak. A művésznő derüs, kedves, szeretetreméltóan esendő figuráihoz gyakran Ady-, Babits-, Kosztolányi-idézeteket mellékel.

Tari3

Az Excenter Demo Stúdió jóvoltából ebben az évben két forgatós falinaptárat kínál a mézeskülönlegességek kedvelőinek saját célra vagy karácsonyi meglepetésnek a barátaik, rokonaik, ismerőseik részére. A 2018-as Mézescsók című mézeskalendáriuma verseit is Tari Márta írta. Az ebben látható mézeskalácsok természetesen már nem az elfogyasztásra szánt süteményféleségekhez tartoznak: különleges, egyedi műalkotások. Aki kedvet érez az elkészítésükhöz is, Tari ötleteket és tanácsokat ad a mézesgyúráshoz. Ha akarjuk, magunk is megtapasztalhatjuk, hogyan lesz angyalka egy marék tésztából.

Tari Tari2

Aki csak a múlt szép emlékeit szeretné felidézni, bátran ajánlható számára Tari Márta másik mézeskalendáriuma, az Édes Erdély, amelynek nemcsak látványvilágával, hanem a nagy klasszikusainktól és a népköltészetből vett idézetei segítségével is sikerül jobb kedvre derítenie bennünket.

 

Horváth Gábor Miklós