Dupla McLaren-siker Monzában

Váratlan eredmény született a Forma-1-es Olasz Nagydíjon, vasárnap. Daniel Ricciardo első mclarenes győzelmét szerezte meg úgy, hogy a második helyen csapattársa, a brit Lando Norris ért célba. Három mérhetetlenül boldog ember állt az olasz dobogón. A harmadik helyen Valtteri Bottas ért célba. A két világbajnoki aspiráns, Lewis Hamilton és Max Verstappen összekarambolozott és mindketten kiestek.

„Káromkodhatok? Káromkodni akarok! Itt az ideje.” – így kezdte nyilatkozatát a nagyon boldog versenygyőztes ausztrál. „Minden összejött számomra tegnap, de ma semmi nem garantálta, hogy az egész verseny során vezetni fogok. Jól tartottam magam az élen. Nem voltam extrán gyors, de ez elég volt ahhoz, hogy Maxot magam mögött tartsam. Azt, hogy rajtcél győzelmet szerzünk, nem hiszem, hogy bármelyikünk is gondolta volna. Valamit éreztem pénteken, tudtam, hogy valami jó fog történni.” – tette hozzá Ricciardo.

Egy kevésbé eseménydús Holland Nagydíjat követően egy váratlan eredményeket produkáló olasz futam követett. A szombati sprintfutam nem volt túl élvezetes, de a vasárnapi 53 körös nagydíj kárpótolt mindenkit. Szép napos, nyárias időben rajtolt el a mezőny, s Daniel Ricciardo már a rajtnál megalapozta a győzelmét. Kilőtt és gyakorlatilag nem lehetett a trónról letaszítani.

2010 óta nem született McLaren győzelem. Kiéhezve várta ezt a sikert, amelyet nagyon megérdemelt a zaklatott sorsú csapat. Az idei első kettős győzelmet a wokingi csapat szerezte meg.

Valtteri Bottas az utolsó helyről rajtolva lett harmadik. A Mercedes finn pilótája teljesen megtáltosodott attól, hogy többéves szerződést írt alá az Alfa Romeóval. Nagy kő eshetett le a válláról, s ez látszik is a versenyzésén.

A 2019-es Olasz Nagydíj-győztese, Charles Leclerc ért célba a negyedik helyen, s próbált mosolyt csalni a Tifosi arcára. Az olasz Ferrari-rajongók nem lehettek teljes létszámban jelen, de aki ott volt, jó hangulatot varázsolt az olaszországi lelátókra.

A verseny legdrámaibb momentuma a két világbajnok jelölt között történt a 26. körben. Max Verstappen és Lewis Hamilton összeütközött miután Hamilton kijött a bokszutcából és fej-fej mellett haladva próbáltak meg kanyarodni. Verstappen kissé szűkösen vette be a kanyart és autója hátulját megdobta egy magas kerékvető. A Red Bull a Mercedes hátára ugrott és fennakadt rajta. A két pilóta metakommunikációja jól tükrözte lelkiállapotukat. Gyalog mentek vissza csapatuk bokszába és az azalatt magukon hagyott bukósisak alatt egy-két keresetlen szó is elhangozhatott.

Sergio Perez csak az ötödik helyen ért célba azután, hogy büntetést kapott. Egy helyen ugyanis a pályáról letérve előzte ki Charles Leclerc-t. Mivel a mexikói pilóta nem tudta visszaadni a helyezést, ezért később öt másodperces büntetést kapott.

Az első tizet Lance Stroll, Fernando Alonso, George Russell és Esteban Ocon zárja. Öten nem értek célba. Az AlphaTauri nagyon rossz hétvégét zárt. Juki Cunoda rajthoz sem tudott állni, Pierre Gasly szombati balesetét követően kérdéses volt, hogy el tud-e indulni a futamon. Elindult, de végül autója műszaki meghibásodása miatt feladta a küzdelmet.

A háromhétvégés hosszú menet után kisebb szusszanás következik a csapatoknak. A világbajnokság ugyanis két hét múlva folytatódik Szocsiban. Mióta versenyt rendeznek ezen a helyszínen csak és kizárólag Mercedes-pilóta győzött itt. Kíváncsian várjuk, hogy ezúttal is így lesz-e vagy ez a fordulatos év ismét hoz egy váratlant.

2021-es Forma-1-es Olasz Nagydíj eredménye

  1. Daniel Ricciardo McLaren 1:21:54.365
  2. Lando Norris McLaren + 1.747
  3. Valtteri Bottas Mercedes + 4.921
  4. Charles Leclerc Ferrari + 7.309
  5. Sergio Perez Red Bull + 8.723
  6. Carlos Sainz Ferrari + 10.535
  7. Lance Stroll Aston Martin + 15.804
  8. Fernando Alonso Alpine + 17.201
  9. George Russell Williams + 19.742
  10. Esteban Ocon Alpine + 20.868
  11. Nicholas Latifi Williams + 23.743
  12. Sebastian Vettel Aston Martin + 24.621
  13. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 27.216
  14. Robert Kubica Alfa Romeo + 29.769
  15. Mick Schumacher Haas + 51.088
  16. Nyikita Mazepin Haas Nem ért célba
  17. Lewis Hamilton Mercedes Nem ért célba
  18. Max Verstappen Red Bull Nem ért célba
  19. Pierre Gasly AlphaTauri Nem ért célba
  20. Juki Cunoda AlphaTauri Nem ért célba

A világbajnokság állása az Olasz Nagydíj után

Pilóták:

  1. Max Verstappen 226,5 pont
  2. Lewis Hamilton 221,5 pont
  3. Valtteri Bottas 141 pont
  4. Lando Norris 132 pont
  5. Sergio Perez 118 pont
  6. Charles Leclerc 104 pont
  7. Carlos Sainz 97,5 pont
  8. Daniel Ricciardo 83 pont
  9. Pierre Gasly 66 pont
  10. Fernando Alonso 50 pont

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 362,5 pont
  2. Red Bull 344,5 pont
  3. McLaren 215 pont
  4. Ferrari 201,5 pont
  5. Alpine 95 pont
  6. AlphaTauri                     84 pont
  7. Aston Martin 59 pont
  8. Williams 22 pont
  9. Alfa Romeo  3 pont
  10. Haas  0 pont

Forrás: facebook.com/amberprkft/