Dunai Regatta – címvédő a győri Széchenyi István Egyetem csapata

Dunai Regatta_nyertes evezős csapat_SZEMájus 1-jén óriási érdeklődés mellett zajlott a második Dunai Regatta a főváros szívében. Az evezős nyolcas versenyszámban a győri Széchenyi István Egyetem (SZE) csapata megvédte bajnoki címét, így ismét ők vihették haza a Dunai Regatta vándorkupáját. A sárkányhajós futamot a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) csapata nyerte.

 

Az Antall József Tudásközpont által hagyományteremtő céllal életre hívott nagyszabású nemzetközi sporteseményen a verseny fővédnöke, Magyarország köztársasági elnökének felesége, Herczegh Anita is köszöntötte a versenyzőket, aki kiemelte, hogy a Duna összeköt és közelebb hoz minket egymáshoz. A visegrádi országok uniós csatlakozásának tizedik évfordulóján a lengyel nagykövet, Roman Kowalski is buzdította a csapatokat, köztük a lengyel evezősöket. Az ünnepélyes megnyitón Antall Péter, a néhai miniszterelnök fia, a Dunai Regatta ötletgazdája is köszöntötte az egybegyűlteket.

Az evezős nyolcasok első előfutamában a ELTE, a BME, a Semmelweis Egyetem (SE) és a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) csapatai versenyeztek, a két továbbjutó helyet a BCE és a ELTE szerezte meg. A második, V4-es előfutamban a tavalyi győztes győri Széchenyi István Egyetem (SZE), valamint a cseh, lengyel és szlovák csapatok álltak rajthoz, első két helyen a győri és a cseh csapat futott be.

A döntőben a ELTE, a BCE és az SZE, valamint a cseh csapat versengett a győzelemért, végül a győri csapat nagy fölénnyel nyerte a versenyt, második helyen a csehek, harmadik helyen a Corvinus evezősei futottak be, a sereghajtó az ELTE csapata volt.

A látványos sárkányhajós versenyszámban a Szegedi Tudományegyetem végzett az első helyen, másodikként a Semmelweis Egyetem futott be, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) állhatott fel.

Az izgalmas versenyhez a Műegyetem alsó és felső rakparton egész napos, ingyenes majális kapcsolódott, ahol két színpadon rengeteg program és fellépő szórakoztatta a körülbelül 13-15 ezer látogatót. A fesztiválforgatagot pomponlány-csapatok bemutatói, V4-es táncház, gyerekkikötő, zenei tehetségkutató és számos más program gazdagította. A fenntartható fejlődés jegyében zöld ligetté alakított, csendes alsórakparton pedig kellemes környezetben lehetett lazítani és kikapcsolódni, vagy akár az ENSZ My World pódiuma mögött Gundel Takács Gáborhoz, Barabás Évához és Puskás Petihez hasonlóan elmondani, hogy milyen világban is szeretnénk élni. A kampány tovább folytatódik a myworld2015.org oldalon és a Facebookon, ahol egy izgalmas alkalmazás is kapcsolódik a kezdeményezéshez.

https://www.facebook.com/suscobudapest/app_674632729265958.

A szervezők jövőre is várnak mindenkit a Dunai Regattán!