Dubajoznak

Kósa Lajos,a Fidesz ügyvezető alelnöke

Kósa Lajos,a Fidesz ügyvezető alelnöke

Kósa Lajos és Halász János akár Szijjártó Péter medencés luxusvilláját is igénybe vehette volna, ám ők Dubajban nyaralnak akkor, amikor a korrupt kormányzat minden idők legbrutálisabb költségvetésének elfogadására készül a magyar parlamentben.

Pedig Kósa Lajosnak és Halász Jánosnak is ott lenne a helye most a parlamentben. Szívesen meghallgatnánk, hogyan érvelnek minden idők legbrutálisabb költségvetése és adótörvénye mellett, és miért gondolják, hogy jó lesz a lassan ötmillió létminimum alatt élő magyar embernek.

Kósa Lajostól ezen kívül azt is szívesen meghallgatnánk, mit gondol a devizahitelek forintosításáról, amelyről pár hete még ezt mondta: „ha segíteni akarunk a devizahitel-csapdába becsalt embereken, akkor a piaci árfolyamon történő átváltás olyan mértékben hozná nehéz helyzetbe a hiteleseket, hogy amit eddig adtunk, segítséget, azt elvenné tőlük. Tehát ennek semmi értelme, nem is ez a szándék.”

Persze nemcsak Kósa Lajos és Halász János az, aki nem vállalja az ország feléről lemondó intézkedéseik országgyűlés nyilvánossága előtti megvédését -írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Bangóné Borbély Ildikó, országgyűlési képviselő.