Drakula árnyéka

draculafilmA rettegett Securitate emberei minden elképzelhető és elképzelhetetlen módon igyekeztek megfélemlíteni a szókimondó temesvári református lelkészt és híveit, de nem győzhettek.

Huszonöt év, egy negyedszázad történelmi léptékkel is jelentős idő. Emberöltő, számtalan fontos vagy fontosnak hitt nap láncolata. Ennyi idő alatt biztosan vannak olyan napok, melyek tömegek számára emlékezetesek és egész népekre nézve vitathatatlan jelentőségűek. Ilyen sorsfordító nap volt 1989. december 15-e, a romániai forradalom kezdete. Az időpontokhoz fontos helyek és események tartoznak, és persze emberek, hiszen a történelem róluk, rólunk szól. Huszonöt évvel ezelőtt Tőkés László és a tettre kész temesváriak kiállásán keresztül az erdélyi magyarság és egész Románia történelme új fejezethez érkezett. A Ceausescu-rendszer bukásához vezető események akkor, ott és velük kezdődtek. Erre emlékezik a Duna Televízió a december 15-i tematikus estéjén. Újra látható lesz a Drakula árnyéka című 2010-es díjnyertes dokumentumfilm, amely kanadai filmesek segítségével, kalandos körülmények között készült, és a Securitate erőfeszítési ellenére a Romániából kicsempészett, majd bemutatott 1989-es Tőkés-interjú készítésének történetét meséli el. A filmben az akkori főszereplők elevenítik fel a berlini falnál is masszívabb akadály, a hallgatás falának áttörését. A forgatás öt ország 12 városában, az eredeti helyszíneken zajlott, és a dokumentumfilm hitelességéhez, sikeréhez hozzájárult, hogy volt titkosrendőrök, besúgók is megnevezésre kerülnek, sőt meg is szólalnak benne. Szőczi Árpád filmjét a Dokureflex című műsorban, szakértők társaságában láthatják a nézők a Duna képernyőjén december 15-én hétfőn 21.15-től (ismétlés: Duna World, dec. 16., kedd 21.30). Ugyanazon a napon késő este az Aranykapuk mögött című angol-holland dokumentumfilmet is műsorra tűzi a csatorna. Az alkotásban olyan exkluzív, történelmileg felbecsülhetetlen értékű, egykor szigorúan titkos felvételeket dolgoztak fel, amelyeket Nicolae Ceausescu testőrei és bizalmi emberei készítettek a diktátor hétköznapjairól (Duna, december 15., 23.00; ismétlés Duna Word, december 16. 02.30). A jubileumhoz kapcsolódik a fekete márciusként ismert, több áldozatot követelő etnikai konfliktussal foglalkozó film, Szabó Attila Maradunk című alkotásának bemutatása is (Duna, december 17. 23.05).