Dózsa500

Rózsa végbúcsúja_001November 17-én Erkel Dózsa György című művét tűzi műsorra az Opera az Erkel Színházban, a Dózsa-féle parasztfelkelés 500. évfordulóján.

Legutóbb az Edita Gruberová nevével fémjelzett Lammermoori Lucia-produkcióban mutatták be az Operaház művészei, hogy egy-egy opera koncertszerű előadásban is biztosíthatja a cselekmény teljes átélését a közönség számára. A Dózsa-féle parasztfelkelés 500. évfordulója alkalmából kerül színre a kisnemes vitézkapitány alakját megidéző, a kiegyezés után bemutatott Erkel-opera, amely árnyaltan mutatja be a hős alakját. Bár a darab halálával ér drámai véget, az addigi felvonásokban egy töprengő, önmagával is viaskodó, mítosztalanított ember áll elénk. A címszerepet a Magyar Állami Operaház vezető tenorja, Fekete Attila énekli. A további szerepekben színpadra lép többek közt Miksch Adrienn, Fodor Beatrix, Wiedemann Bernadett, Boncsér Gergely és Cser Krisztián. Az előadást Kocsár Balázs vezényli.

A történelem és Dózsa alakja táncban is megelevenedik november 29-én, ugyancsak az Erkel Színház színpadán. A Magyar Nemzeti Táncegyüttes Székely Dózsa György – tánckrónika Dózsa György tetteiről című előadását a legendás alkotó és táncos, Zsuráfszky Zoltán koreografálta. A címszerepben Novák Péter, Bakócz Tamás szerepében Oberfrank Pál, Pálffy Piroska szerepében Eredics-Fekete Zsuzsanna lép színpadra.