Doria már hétfőn elindult Libanon partjai felé

Az Andrea Doria nevű romboló már hétfőn elindult Libanon partjai felé – közölte szerdán az olasz védelmi tárca, miután az amerikai szenátus külügyi bizottsága támogatta a Szíria elleni katonai akció tervét.

    dorinaA már számos nemzetközi katonai misszióban, többek között a kelet-afrikai partoknál végzett kalózellenes akciókban részt vevő hadihajó a dél-olasz Taranto kikötőjéből kelt útra. Az ötezer tonnás, 153 méter hosszú Andrea Doria feladata a libanoni békefenntartó ENSZ-misszióban (UNIFIL) szolgáló több mint ezer olasz katona védelme lesz az esetleges szíriai katonai ellencsapás esetén.     Az UNIFIL a világszervezet legrégebbi és ma is legnagyobb létszámú missziója, amelyben magyar katonák is szolgálnak. Az alakulatot 2012 óta olasz parancsnokság irányítja. A római védelmi minisztérium által nyilvánosságra hozott információk szerint a csütörtök hajnali órákban elindul a libanoni partok felé a Maestrale nevű fregatt is.     Olaszország egyelőre nem csatlakozott a Szíriával szembeni fegyveres beavatkozáshoz. A római kormány ennek feltételéül az ENSZ Biztonsági Tanácsának erről szóló határozatát szabta meg. Olaszország katonai támaszpontjait sem bocsátotta a szövetségesek rendelkezésére.     Cecile Kyenge olasz integrációs miniszter arra figyelmeztetett szerdán, hogy Itáliának készen kell állnia egy esetleges szíriai menekültáradat befogadására. Ugyanezt hangoztatta Enrico Letta olasz miniszterelnök is a szentpétervári G20-csúcson, ahol egy menekültügyi program kidolgozását sürgette a nemzetközi közösségtől.     A belügyminisztérium adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában közel háromezer szíriai menekült érkezett Itáliába.     Emma Bonino olasz külügy- és Mario Mauro védelmi miniszter is jelezte, hogy részt vesz a Ferenc pápa által a szíriai békéért szombatra meghirdetett böjt- és imanapon.

Forrás:MTI

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*