Dögös rocker lányokkal hódít Tiesto

Szexi lányok pattannak motorra, hogy a sivatagon keresztül Tiesto koncertjére igyekezzenek. A világhírű DJ új dala a héten debütált a Class FM-en. Shakira és Rihanna túlfűtött duettjükkel őrjítik meg a világot és törnek egyre feljebb a legnépszerűbb rádió slágerlistáján. Ezen a  héten debütál a kedvenc dalok között Takács Nikolas is, akit régi ismerősként üdvözölhetnek a Class40 hallgatói.

A holland DJ, Tiesto 2014-ben új albummal jelentkezik, ennek egyik első felvétele a Red Lights. A hozzá készült videoklip első perce akár egy tipikus Aerosmith számot is idézhetne: két dögös kisvárosi lány pattan kőkemény rockerek mögé motoron és végigszelik a sivatagot, hogy aztán a bőrdzsekis csajok Tiesto koncertjén találják magukat és hatalmasat bulizzanak Las Vegas egyik szuperklubjában. A sztár DJ új slágere frissen debütált a Class40-en, egyből a 34. helyen.

Sokak álma vált valóra, amikor megjelent Shakira és Rihanna közös száma. A Can’t Remember to Forget You tarol a slágerlistákon, a leghallgatottabb rádió hallgatói is imádják a dalt. Shakira 2010-ben, Rihanna pedig 2012-ben jelentetett meg új lemezt utoljára, most azonban az énekesnők mindent beleadtak. Igencsak erotikus klipben énekel a két szépség a szerelemről, miközben felidézik a tikkasztó nyarak legszebb pillanatait –  a videó hatalmas nézettséget produkált, nem véletlenül. A Class FM hallgatói is vevők a mediterrán hangvételre és a szexi énekesnőkre, a két sztár duettje már a slágerlista 7. pozícióját foglalja el magának.

Takács Nikolas hangja régi ismerősként csendül fel a Class40-ben, Az előadó új, Rád hangoltam című slágergyanús dalával bluesos, rock ’n’ rollos stílusával új hangvételt ütött meg. Ha a felvétel  a tősgyökeres rajongókat önmagában nem lepte meg eléggé, akkor érdemes vetni egy pillantást annak videoklipjére is, ahol kiderül, hogy Takács Nikolas teljesen megújult. A magyar énekes már a 28. helyen áll hazánk mérvadó listáján.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*