Dobogón Lacházán is

A Magyar Szlalom Bajnokság hatodik futamát Kiskunlacházán rendezték. Immár harmadszor idén. Ennek oka, hogy az elmaradt egri futamot a lacházi versennyel pótolták júniusban. Azonban az őszi futamnak nem lett új helyszíne, ezért maradt a bevált kiskunlacházi repülőtér. Azonban a régi, jól megszokott helyszín most mégis új volt a versenyzők számára. Ugyanis a depó, a rajt és a pályaszakasz is máshol helyezkedett el. Ezáltal lényegében egy új helyszínt kaptak a „pótfutammal” a résztvevők. 65 induló méretette meg magát ezen a napon.

A régi-új pálya

Már korán reggel kellemes idő fogadta az érkezőket. Az enyhe időjárás egész nap jelen volt és ez mindenkinek kedvezőbb a versenynapon. A Sződy fivérek, Szabolcs és Zsolt a szokásos pályabejárás és az első edzés után így vélekedtek a régi-új pályáról:

„Tetszik, nagyon tetszik. Hiába vagyunk itt idén harmadszor és már ismerjük a helyszínt, az aszfaltot, a pálya vonalvezetése új lett. Konkrétan még nem is mentünk hasonlón sem. Gyors pálya, van ritmusa, váltakoznak a gyors egyenesek és a lassú kanyarok, visszafordítók.

Egyelőre ezt tapasztaltuk az edzésen.” – üdvözölték a Szervezők pályaépítését a fivérek.

Versenykörök

Zsolt állt be először a rajtvárakozóba. 38-as rajtszámmal indult neki az 1.8 km-es szakasznak:

„Jól ment minden a végéig. Ott a kétszer négyes szlalomot fordított irányból vettem, azaz pályatévesztés miatt büntetőidőt kaptam. Ettől függetlenül jó kör volt, majd javítok a másodikban.” – mondta Zsolt. Körideje 02:32,722 másodperc lett a 40 mp-es büntetéssel.

Szabolcs 76-os rajtszámmal indult:

„Most az első éles körben tapasztaltam ki, hogy nagyon jó ritmusú ez a pálya. Nem könnyű, fontos a rövid fékút, a jó kigyorsítás és hát van tempó rendesen a hosszú egyenesekben. De még a nyújtott kanyarokban is. Váltani is jóval többet kell, mint megszoktuk. De élvezetes pálya és lehet még gyorsulni.” – számolt be Szabolcs az első kör tapasztalatairól. Körideje 01:53,172 mp lett.

A második kört Zsolt már hibátlanul teljesítette 01:51,054-es köridővel. Szabolcs minimális különbséggel, 01:51,306-os idővel ért célba.

A harmadik körben volt legoptimálisabb az aszfalt hőmérséklete. A testvérek között ismét nagyon kis időkülönbség volt, mindössze 17 század másodperc.

„Izgalmas lesz az utolsó kör, mert ott dől el, ki szerzi meg közöttünk a harmadik helyet” -latolgatott Zsolt 01:49,980 körideje után.

„Most igazán kicsi a differencia közöttünk, összhangban vagyunk az autóval és a pályával is. Azon múlik, mennyire lesz összeszedett a negyedik kör… és mennyivel.” – realizálta a lehetőséget Szabolcs, harmadik mért köre után (01:50,152).

A testvérharcot a negyedik kör döntötte el. Szabolcs a versenynapja legjobb köridejét futotta:

„Az aszfalt hőmérséklete a negyedik körre már csökkent. Azonban mégis minden optimális volt számomra. Főleg a jól kigyakorolt pálya. Nem koncentráltam jobban, mint előzőleg, mégis a legjobb körömet futottam most. Örülök, és a depóba visszaérve jelezték nekem, hogy ezzel várhatóan harmadik lettem a kategóriában, összetettben.” – örült Szabolcs 01:49,809-es eredményének.

Zsolt visszalassult bő egy másodpercet. És nagy valószínűséggel ezen ment el a dobogó:

„Nem tudom, de valahogy a negyedik körben nem tudtam már úgy hajtani. Hibám nem volt, egyszerűen ennyi volt benne ebben a körben. Viszont Szabi megérdemelten állhat a dobogóra, egész nap jól teljesített.” – mondta Zsolt (01:51,174-es köridő).

Díjkiosztó

 

A Sződy fivérek az év második felében látványosan gyorsultak. Kalocsa után most Kiskunlacházán is átvehettek egy harmadik helyért járó kupát az S3-as kategóriában. Ezúttal most Szabolcs vihette haza. Zsolt negyedik lett a versenyen.

Ponttáblázat

 

  1. Kaposznyák Mihály, Citroen Saxo VTS       58
  2. Ildzsa Dávid, Suzuki Ignis                           55
  3. Sződy Zsolt, Opel Tigra 30
  4. Taczman Zsolt, Citroen Saxo VTS               24
  5. Sződy Szabolcs, Opel Tigra 24  
  6. Kovács Viktor, Renault Twingo RS               8
  7. Juhász Ádám, Citroen Saxo VTS                  7
  8. Csiszár Alexandra, Opel Corsa                       1
  9. Hajdú Eszter, BMW                                       0

 

Zsolt a tabella harmadik, Szabolcs a negyedik helyén áll jelenleg, egy futammal a bajnokság vége előtt.

 

A versenynap összefoglalója a Sződy fivérektől:

„A pótfutamnak is nevezhető verseny egy jó szervezést foglalt magában. Jó pálya, pörgős futamok és ritmusos vonalvezetés. Így jellemeznénk a mai napot. A dobogós hely egy folyamatos gyorsulással, precíz vezetéssel volt elérhető. Ez hozta a jobb eredményt végig a versenynap során. Minimális különbséggel ugyan, de mégis kilenc tizedmásodperccel volt gyorsabb, összetettben. Autónk most is kiválóan működött, stabil volt a kanyarokban és jól gyorsult az egyenesekben is. Elégedettek vagyunk a mai napi teljesítményünkkel. Várjuk a záró futamot, ami nincs is messze.” – foglalták össze a versenynapot a Track Racing csapat versenyzői.

 

A hetedik és egyben záró futamot a Kakucs Ringen rendezik október 12-én, CEZ futamként is. Beszámolónkat a futam utáni héten olvashatják itt az Amdala.hu hírportálon.

 

Cikk: Amdala.hu

Fotók: Track Racing