DK: Az egészségügy végóráit éli

Az Igazságügyi Minisztérium módosítási javaslata szerint a hálapénz utólagos elfogadása ezentúl nem számítana bűncselekménynek, csak az, ha az orvos előre kér pénzt az ellátásért cserébe.

A Demokratikus Koalíció szerint ezzel a rossz ötlettel az Orbán-kormány megint megpróbálja elterelni a figyelmet arról, hogy a magyar egészségügy a végóráit éli.

A hálapénz rossz a betegeknek, hiszen olyan ellátásért kell újra fizetniük, amit egyszer már befizettek a magyar államnak egészségügyi hozzájárulás címén a társadalombiztosítás részeként. A hálapénz ugyanakkor rossz az orvosoknak is, hiszen csak bizonyos szakterületek orvosai kapnak, ráadásul nem jelent kiszámítható és tervezhető jövedelmet, nem épül be a nyugdíjalapba sem. A javaslat azt sem tisztázza, hogy a “legális” hálapénz után kellene-e adózni.

Eközben a kórházak adóssága mintegy 80 milliárd forint és ez az összeg folyamatosan nő. Hosszabbodnak a várólisták, orvosok és nővérek ezrei hagyják el az ágazatot. Romlik a műszerek állapota, sok helyen fontos műtétek maradnak el.

A DK felszólítja a kormányt, hogy a stadionberuházások átcsoportosításával bért növeljen az egészségügyben, ezzel is csökkentve a hálapénz jelentőségét, egyúttal azonnal lássanak hozzá az egészségügy általános problémáinak megoldásához.- írta szerkesztőségünknek megküldött közleményében Dr. László Imre a Demokratikus Koalíció egészségügyi kabinetvezetője.