Díjazták a Család-barát szerkesztőségét

NZ1_4699Rangos elismeréssel, a Fogyasztóvédelemért-díjjal tüntette ki a  Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az MTVA Család-barát Magazin szerkesztőségét kedden. A családokat érintő legfontosabb témákkal – mint pl. az egészségügy, nyugdíjas gondok, munkaügyi problémák, nevelési kérdések – foglalkozó műsor immár hat éve a tévénézők egyik kedvenc magazinja, amely minden hétköznap a mindennapokhoz szükséges hasznos információkkal, szakértői tanácsokkal, megoldási javaslatokkal, finom receptekkel és minden hétvégén népszerű művészek családjainak bemutatásával várja a nézőket.

Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője elmondta: többek között azért a Család-barát magazinra esett a választásuk, mert a műsor elsősorban a fogyasztóvédelmi szempontból is kiemelten kezelendő  időskorúakat és kismamákat szólítja meg, így komoly segítséget nyújt a hatóságnak abban, hogy a hivatal által fontosnak tartott információk és jótanácsok eljussanak a célcsoportokhoz.

Gáspár Monika, a Család-barát felelős szerkesztője elmondta: a magazin az 1273. adásnál tart jelenleg, az elmúlt hat évben több ezer vendég fordult meg a műsorban, átlagban adásonként tíz meghívottal dolgoznak együtt, köztük állandó szakértőkkel, specialistákkal, de fontos szerepet kap, a hagyományőrzés és a vidéki települések megismertetése a nézőkkel. Fontos feladatuk a család értékeinek megőrzése, ebben neves pszichológusok, családterapeuták, pedagógusok segítik munkájukat.  Emellett kulturális értékeket is közvetítenek a nézők körében igen népszerű „tárgyfelismerő” játékkal, hiszen rendszeresen múzeumi belépőjegyeket sorsolnak ki a helyes megfejtők között. Novodomszky Éva, Dióssy Klári és Gaskó Balázs mellett hétről hétre közismert és népszerű művészek, közéleti személyiségek szerepelnek társ műsorvezetőként a magazinban, akik egy-egy kedvenc kötetüket ajánlják a nézők figyelmébe, miután a szerkesztők az olvasás népszerűsítését is küldetésüknek tekintik. A dedikált könyveket minden évad végén egy nyugdíjas közösségnek vagy gyermekotthonnak juttatják el. Szintén nagy népszerűségnek örvend a magazin „Léleklencse-rovata”, amelyben olyan megható történeteket mutatnak be, amelyek hatására a nézők gyakran felajánlásokkal segítik a rászoruló családokat, nem beszélve azokról a műsorban bemutatott hétköznapi hősökről, akik közösségteremtő és családépítő szándékukkal jó példát mutatnak a társadalomnak.

A Család-barát magazint 2011-ben Család-barát médiáért-díjjal tüntették ki.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

*