Díjak a Vidor fesztiválon

Őze Áron, a Magyar Színház igazgatója, valamint Göttinger Pál a színház főrendezője is díjjal tért haza a 13. nyíregyházi Vidor fesztiválról. A teártum vezetője a legjobb főszereplő duett díját, a Pantalone- díjat kapta meg Kedvek Richárddal közösen. A Pacalpörkölt sok zafttal című előadást, az Aranytíz Kultúrházban játsszák a művészek.

Göttinger Pál, aki a színházon belül éppen a Rév Fülöp című mesejátékot rendezi a napokban, a Pulcinella-díjat, a legjobb terapeutának járó elismerést vihette haza. A díjat a MaNNa Produkció Telefondoktor című előadásában nyújtott alakításáért vehette át.

A Magyar Színház társulata emellett a Vonalhúzás című előadással vett részt a 13. Vidor fesztiválon!

 

 

PANTALONE-DÍJ – A legjobb főszereplő duett: Kedvek Richárd és Őze Áron

„Pacalpörkölt sok zafttal” – Elling és Kjell

(Aranytíz Kultúrház, Budapest)

 

PULCINELLA-DÍJ – A legjobb terapeuta: Göttinger Pál

Telefondoktor (MaNNa Produkció, Budapest)