Deutsch Tamás: önálló országstanddal vesz részt Magyarország a londoni BETT Show-n

Idén először önálló standdal vesz részt Magyarország a londoni BETT (British Educational Training and Technology) Show-n, a világ legnagyobb oktatástechnológiai kiállításán – mondta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos az M1 aktuális csatornán hétfő reggel.

    Deutsch Tamás elmondta, hogy a kiállítást és vásárt 1985 óta rendezik meg. Magyar kiállítók voltak korábban is a rendezvényen, hiszen a magyar digitális oktatási technológia képes komoly piaci érdeklődést kiváltó termékeket előállítani – fűzte hozzá.
    Felidézte: a cél az, hogy a magyar oktatási rendszer is Európa élvonalába tartozzon, ennek pedig előfeltétele, hogy a következő 3-5 évben megtörténjen a teljes magyar oktatási rendszer digitális átalakítása, azaz többek között kiépüljön a szükséges sávszélesség és a megfelelő wifi-ellátottság az iskolákban, legyenek megfelelő eszközök a tanintézményekben, készüljenek megfelelő digitális tanagyagok.
    Deutsch Tamás közlése szerint Magyarország is megjelent a világ digitális oktatási színpadán, ezért úgy döntöttek, először a kiállítás történetében 310 négyzetméteres országstanddal jelennek meg, ahol több mint egytucat magyar kiállító tudja megmutatni termékeit.
    A pedagógusszervezetek javaslatai alapján ötven pedagógus személyesen is részt vehet a kiállításon, hogy megismerhesse a digitális oktatás legkorszerűbb eszközeit.
    A január 24-28. között rendezendő londoni kiállítás része egy kétnapos szakmai tanácskozás is, amelyen hetven ország oktatástechnológiával foglalkozó szakembere vesz részt.

Forrás:MTI