Délen indul az országjáró kampány a gyermekhospice-ért

Az egész országot összefogó kampányt indít a héten a Szemem Fénye Alapítvány a gyermekhospice ügyének támogatásáért. A szervezet nemrég jelentette be, hogy még idén elkezdődhet hazánk harmadik gyermekhospice házának megépítése Romonyán. A projekt megvalósulását egy országos roadshow-val támogatják.

Mihaly_Laszlo_fotoja_1

 

A pécsi székhelyű Szemem Fénye Alapítvány elsőként honosította meg a gyermekhospice szolgáltatást hazánkban, és évek óta dolgozik azon, hogy minél többen halljanak erről a kezdeményezésről. 2010-ben létrehozta a Dóri Házat, Magyarország első gyermekhospice házát, ahol azóta is térítésmentesen fogadják a gyógyíthatatlan beteg gyermekeket és családjaikat. A jelenlegi kereteket viszont kinőtték, így az alapítvány régóta dédelgetett álmát, azaz egy, a nemzetközi standardeknek és trendeknek is megfelelő gyermekhospice létesítményt szeretne létrehozni a Baranya megyei Romonyán. Nemcsak több férőhelyet, hanem korszerű terápiás részleget is kialakítanak majd a házban.

A szervezet ennek érdekében igyekszik minden követ megmozgatni, ezért országos kampányba kezd ezen a héten. Az alapítvány munkatársai egyéves adománygyűjtő körútra indulnak, ahol negyedéves turnusokban mindig 4-5 megyét jár végig autójuk, a Pillangó Járat. A falu- és városnapokhoz, valamint neves rendezvényekhez igazított állomásokon a forrásgyűjtésre és a tájékoztatásra fókuszálnak, hiszen egy olyan cél, egy olyan téma áll az ügy középpontjában, amely még mindig tabunak számít hazánkban.

Az egészen 2016 júniusáig tartó, nagyszabású országjáró roadshow-jukon közvetlen támogatásra nyílik lehetősége bárkinek. Adományperselyeket helyeznek ki, amelyeknél tetszés szerinti összeggel járulhatnak hozzá az emberek az új gyermekhospice ház tervének és későbbi fenntartásának megvalósításához. A road show-n kívül is szívesen fogad az alapítvány adományokat, tárgyi felajánlásokat, melyeket értékesítve szintén a romonyai tervek kivitelezését támogathatják az adakozók, emellett önkéntesek jelentkezését is örömmel veszik.

 

Az országos kampány június 13-án Bonyhádon indult, ahol Filóné Ferencz Ibolya Polgármester Asszony a  saját keretéből 100 000 forinttal támogatta az országos összefogást az  új gyermekhospice ház megépüléséért, így a lakossági adakozással  együtt 132 200 forint bevétellel zárult az első adománygyűjtő nap.  A Pillangó járat állomásai mellett, az alapítvány folyamatosan várja a meghívásokat a rendezvényekre, fesztiválokra.

A nyár folyamán a déli megyéket és a Balaton környékét célzó roadshow célja az országos méretű összefogás, amely felhívja a figyelmet arra, hogy Magyarországon is van hova fordulni, ha gyógyíthatatlan betegségben szenvedő gyermek van a családban.